Hirdetés

Tetszhalott állapotban a Dell mobilos részlege



|

A gyártó határozatlan ideig jegelheti a Windows Phone-os ambícióit.

Hirdetés

A hazánkban elsősorban asztali- és noteszgépeiről ismert Dell felső vezetése egyes pletykák szerint nemrég arra a döntésre jutott, hogy nem fognak gyárilag Windows Phone 7.5 operációs rendszerrel szerelt okostelefont piacra dobni. Ennek oka, hogy a kissé szokatlan formatervű, múlt novemberben bemutatott Venue Pro készülékük eladásai közel hozták az elvárt szintet.

 


Ettől függetlenül a Dell állítólag nem kíván véglegesen kiszállni a Windows Phone-os üzletből, reményeik szerint a Nokia az elkövetkező időszakban képes lesz jelentős mértékben növelni a Microsoft rendszerének elfogadottságát. Amennyiben a finnek sikerrel járnak, akkor a platform Apollo kódnévre hallgató, következő főverziójával újból megpróbálnak majd betörni a piacra.


Nem tudni, hogy a gyártó időközben mit kíván kezdeni a rivális Androiddal: noha a Windows Phone 7 mellett a Google rendszerébe is fektettek némi energiát az utóbbi időben, látszólag a robotos szoftverrel sem voltak képesek bevállalható eredményeket elérni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.