Hirdetés

Több mint 100 előadóval jön a SMART 2016



|

Minden eddiginél erősebb nemzetközi felhozatalt ígér hazánk legjelentősebb mobiltechnológiai és startup fókuszú konferenciája, a SMART 2016.

Hirdetés

Idén újra megrendezik a SMART konferenciát, amely az elmúlt 7 évben (kezdetben még Smartmobil-ként) a régió meghatározó mobiltechnológiai és startup fókuszú rendezvényévé vált. A május 23-án induló SMART 2016 egy minden eddiginél nagyobb, színesebb tematikát átölelő, több mint 100 hazai és nemzetközi szinten jegyzett előadót felvonultató konferenciát hoz Budapestre, és egyúttal a Telekom nemzetközi startup versenyéhez kapcsolódó expónak is helyt ad.





Az idei rendezvény - az elmúlt évekhez hasonlóan - bemutatja a mobil- és az okostechnológia legjelentősebb területeinek aktualitásait, valamint az előadások során többek között szó lesz alkalmazásfejlesztésről, okosotthon, okosváros és intelligens mezőgazdasági megoldásokról, a legújabb viselhető technológiákról, startupokról, illetve hazai egyetemi projektekről is.

A konferencia résztvevői a nemzetközi vérkeringésbe is bekapcsolódhatnak köszönhetően annak, hogy a Telekom Innovation Contest régiós startup verseny záróeseményét is a SMART 2016 keretében rendezik meg. Az innovációs expó keretében a versenyben résztvevő tíz legjobb nemzetközi startup is bemutatkozik, de jelen lesznek a Deutsche Telekom befektetői részlegének képviselői, nemzetközi inkubátorok, illetve további startup szakemberek is.

További információ és regisztráció: smconf.hu

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.