Hirdetés

Yotaphone C9660 teszt: egy jottányival több

|

Kipróbáltuk a hátlapján e-ink kijelzővel is ellátott orosz okostelefont.

Hirdetés

Egy tesztelőnek mindig az a legnagyobb öröm, ha végre valami olyannal találkozik, amit korábban nem látott. A Yotaphone ilyen. Minden termékbejelentésnél korszakalkotó újításokra számítunk – és emiatt egyre többször csalódunk.
 

Hirdetés


A Yotaphone elsősorban dupla kijelzője miatt különleges, hiszen a hátoldalán is találunk egy monokróm, leginkább e-book olvasókból ismerős, 4,3 hüvelykes e-ink-kijelzőt. Utóbbi lényege, hogy csak akkor fogyaszt áramot, amikor éppen változik a tartalma, tehát ha valamit még a lemerülés előtt „átrakunk” a hátsó kijelzőre, akkor az ott is marad. A 4.2.2-es Android rendszert remekül sikerült arra optimalizálni, hogy hasznossá váljék a hátsó kijelző: kitehetjük a naptárt, az üzeneteket, de akár a Facebook-hírfolyamot, vagy éppen a Mapswithme-t, amely egy kifejezetten erre a kijelzőre optimalizált térképalkalmazás.


A beépített hardverelemek sem gyengék, de azért messze nem a mai csúcskategóriáról beszélünk. Basemark OS II-ben 595 pontot teljesített, AnTuTu-ban pedig valamivel 27 ezer pont feletti eredményt mértünk. A Qualcomm MSM8960T SoC-magonként 1,7 GHz-re húzott CPU-t foglal magában, ez alá pedig egy Adreno 320-as GPU-t pakoltak, a RAM mérete 2 GB. Memóriája 32 GB, ami sajnos semmilyen módon nem bővíthető, és az akkumulátorhoz sem férünk hozzá. A hátlapra épített 13 megapixeles kamera az átlagos minőséget hozza, videót full HD-ben tud felvenni, és bár elég zajos, összességében elfogadható.


Tetszettek nekünk a Yotaphone innovatív megoldásai, gyermekbetegségeit pedig bizonyára kinövi a következő változata. Csak legyen egy picit olcsóbb.


Névjegy:

– Ár: 109 900 Ft
– Forgalmazó: eMAG Magyarország
– Teljesítmény: 8
– Szolgáltatás: 10
– Ár/érték: 8


Adatok:

– 720×1280 felbontás, 360×640 hátsó kijelző
– 1800 mAh akkumulátor
– 2 GB RAM
– Qualcomm MSM8960T SoC
– 133,6×67×9,99 mm
– 146 g

Előny: különleges dupla kijelző, szép kialakítás
Hátrány: drága, elsőre furcsa kezelőfelület


Hasonló érdekességeket olvashatsz az aktuális PC Worldben is. Éves előfizetéssel ráadásul most 6 960 forintot is megspórolhatsz!

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.