Hirdetés

Zseniális: nyomtatás tinta nélkül!



|

A varázslat a papírban van.

Hirdetés

zink.png
A kutatások még a 90-es években kezdődtek a Polaroid berkein belül. A technológia lényege, hogy több millió színtelen festékkristályt helyeztek a papírra, amit egy polimer védőrétteggel vontak be. A kristályok a hőmérsékletváltozásra reagálva válnak láthatóvá és attól függően, hogy mekkora hőterhelés éri őket, aszerint változik a színük.

 

A fejlesztők szerint számos előnnyel jár a technológia, például többé nem kell foglalkozni az üres tintapatronokkal. A fejlesztők szerint elsősorban kisebb hordozható eszközök piacát reformálhatja meg, hiszen nincs szükség patronokra és hozzá kapcsolódó járulékos kiegészítőkre. Elmondása szerint árban is komoly vetélytársa lesz a régi megoldásoknak, ugyanis egy 10 darabos csomag ára a tervek szerint két dollár körül lesz majd.


Ron Glaz az IDC elemzője szerint kétségtelenül innovatív technológiáról van szó, ám nem számít arra, hogy alapjaiban változtatná meg a nyomtatók piacát.

zink_zero_ink_printer.jpg


Egyetértünk azzal, hogy kétségtelenül innovatív megoldásról van szó, látatlanban is elhisszük az általa kínált remek minőséget. A tartósságára viszont felettébb kíváncsiak lennénk, vajon hogyan befolyásolják a papírt a természeti behatások? Elég csak a hasonló elven működő parkolási cetlikre gondolni, amik a szélvédő mögött hagyva a tűző napon, gyors elváltozást mutatnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.