Hirdetés

MSI Wind Nettop D130 - minigép kétmagos Atommal



|

A D130-as Nettop a tajvani gyártó első olyan mini számítógépe, amelyben az Intel legújabb kétmagos Atom processzora üzemel. Van-e értelme a duplázott processzorerőnek, ha minden más változatlan az előző Atom platformhoz képest?

Hirdetés

Csakúgy, mint a nettopokat forgalmazó gyártók többségénél, az MSI-nél is több csoportra osztották az Intel Atom processzorral szerelt mini számítógépeket. A kijelző nélküli, tehát sima asztali gépnek megtervezett Wind NetTop konfigurációk teljesen logikus módon, operációs rendszerek szerint vannak osztályozva, a SUSE Linux Enterprise Desktop 10.1 mellett lehetőség van Windows XP-, illetve immáron Windows Vista-licenccel árult gépek megvételére is. A D130-at az utóbbi operációs rendszer Home Basic változatával hozzák forgalomba hazánkban, ami az Intel Atom platform korábbi teljesítményét ismerve talán egy picit merész döntésnek tűnhet.

msi_nettop_d130.jpg
 


Jól tudják ezt a gyártónál is, ezért ebben a gépben debütál elsőként az a 330-as CPU-típus, melyben két, 45 nanométeres gyártástechnológiával gyártott Diamondville mag található. A központi egység 1,6 gigahertzes alapórajelen ketyeg, és 533 megahertz üzemfrekvenciájú rendszerbuszon keresztül kapcsolódik a kissé koros 945GC lapkakészlethez. Az egymagos Atomnál is alkalmazott HyperThreading-technológia természetesen a 330-asnál is kihasználható, magyarán szólva az operációs rendszer összesen négy processzorszálat oszthat ki saját maga és a különféle alkalmazások számára. Egyéb jellemzőit tekintve a kétmagos Atom megegyezik az elődmodellekkel, egyedül a lapka fogyasztása növekedett meg a duplázásnak köszönhetően. Aggodalomra azonban semmi okunk, a komplett konfiguráció fogyasztása így sem lépi át teljes terhelés esetén a 40–42 wattot. Nyugalmi állapotban körülbelül 5–6 wattal kevesebbre számíthatunk, ami bizony a mai magas fogyasztású komponenseket elnézve szinte jelentéktelennek tűnik.

 

msi_nettop_d130_2.jpg
 

 


A D130 mindezt úgy éri el, hogy gigabites vezetékes és b/g szabványú vezeték nélküli hálózati vezérlő is megtalálható a váza alatt. A beépített meghajtó sem a hordozható számítógépek világából érkezett, egy teljesen átlagos méretekkel rendelkező, hússzoros DVD-írási sebességre képes optikai egység köszön vissza a masina előlapjáról. A 160 gigabájtos merevlemezről először azt hittük, hogy egy 2,5 hüvelykes, noteszgépekbe tervezett variáns, ám hamar kiderült, hogy csupán a Western Digital egyik, 3,5 hüvelykes Caviar Blue típusáról indul az előre telepített Vista Home Basic operációs rendszer. Az integrált GMA 950-es grafikus lapka miatt az erősebb processzor ellenére sem érdemes 3D-s programokat futtatni az MSI új nettopján, még a többéves, egyszerűbb grafikával rendelkező játékokat is csak akadozva jeleníti meg az Intel DirectX 9 támogatással felvértezett IGP-je.


Bár a Wind NetTop D130 teljesítménye önmagában is érdekes, úgy gondoltuk, hogy a korábbi tesztjeinkben szereplő Intel Atom és VIA Nano processzorok eredményeit belevesszük a mérési táblázatba. A három tesztprogramunk közül a 3DMark2005-ben számít legkevésbé a központi egység ereje, így cseppet sem meglepő, hogy az erősebb grafikus alrendszerrel szerelt VIA Nano platform győzedelmeskedett az Intel versenyzői felett. A Cinebench R10 képrenderelő tesztjében helyreállt a rend, a multi-CPU tesztben a kétmagos Atom ugrott az élre, az egymagos testvérmodelljéhez képest közel 8 perccel hamarabb végzett a feladattal. A WinRAR beépített tesztrutinja végül mintha nem is érzékelte volna a 330-as második magját, ellenben győztesként hozta ki a sebesebb rendszerbuszon működő Atom N280-at.

 

d130_tabla.png
 


Hálát adhat az MSI az Intelnek a kétmagos Atom miatt, az új processzor nélkül keveseket hozna lázba a D130-as NetTop. Érezhetően javult a platform teljesítménye az elődhöz képest, ellenben szinte alig vesztett azokból az előnyökből, amelyek jellemezték korábban. Sajnos az MSI nem figyelt oda eléggé a hűtés megtervezésére, a váz hátuljába szerelt ventilátor roppant zavaró hangon üzemel még alacsony terhelés esetén is. Több negatívumot nem tudunk felhozni, mivel a 105 500 forintos ár véleményünk szerint igen korrekt összeg annak fejében, amit a D130 nyújtani képes.


Értékelés

Előny: kétmagos Atom processzor, korrekt felszereltség

Hátrány: hangos ventilátor


Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 4,5

Ár/érték: 4,5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.