Hirdetés

Kényelmet akarunk, miközben rettegünk tőle



|

Érdekes eredményt hozott az a felmérés, ami szerint mindentudó okosotthonokra vágyunk, közben meg attól félünk, hogy ettől kerülünk veszélybe.

Hirdetés

Az IoT (Internet of Things) történelme relatíve messzire nyúlik, hiszen John Romkey 1989. októberében mutatta be első olyan eszközét, melyet interneten keresztül lehetett ki-és bekapcsolni. Ezt követően az LG már 2000-ben bejelentette a terveit egy hasonlóan működő hűtőt illetően, most pedig ott tartunk, hogy tulajdonképpen bármilyen eszközünk lehet intelligens, ha szeretnénk, és a pénztárcánk is engedi. 

Hirdetés

Jelenleg úgy tűnik, hogy 2020-ra közel 21 milliárd eszköz csatlakozik majd a hálózatra, ami leginkább annak köszönhető, hogy szeretjük a kényelmet, és az intelligens kütyük nagyban hozzájárulnak ehhez. Hűtők, lámpák, zárak, termosztátok, tévék már nagyon sok háztartásban vannak, és folyamatosan csatlakoznak hozzájuk az újabb és újabb eszközök, mint a bébiőrök és kamerák. Amennyiben nem sajnáljuk a pénzt, tulajdonképpen az egész napunkat automatizálhatjuk, és minél szélesebb lesz a spektrum, annál több cég kíván odaférni a kondérhoz. 

Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy bár imádjuk a kényelmet, és valóban rengeteget segíthetnek a hétköznapokban az IoT eszközök, azzal, hogy mind több gyártó csatlakozik majd, megnő a kockázat is. Már csak azért is, mert az egyes termékek eltérő biztonsági szintet képviselnek, továbbá maguk a felhasználók sem feltétlen figyelnek arra, hogy komoly jelszavakat állítsanak be, netán ezeket még rendszeres időközönként változtassák is. Mivel minden IoT eszköznek csatlakoznia kell a vezeték nélküli hálózathoz, így egy esetleges támadás a teljes rendszerünket összeroppanthatja, nem is beszélve az illetéktelen kezekbe jutó adatainkról. A McAfee felmérése szerint magával a veszéllyel a felhasználók is tisztában vannak, hiszen 63 százalékuk pontosan az adatlopást teszi az első helyre, mint a lehető legrosszabb forgatókönyvet.

A sérülékeny eszközökön keresztül azonban nem csupán digitális sérelem érheti az embert, hanem fizikai is, hiszen így távolról kapcsolgatható minden, és nem nehéz kitalálni, hogy egy akaratunk ellenére lekapcsolódó lámpa vagy beinduló mosógép elég rossz érzést kelthet. Ugyanakkor mi magunk is tehetünk azért, hogy mindez ne történjen meg, így például rögtön azzal, ha már vásárlás előtt körültekintően járunk el, és nem feltétlen azokat a dzsunka modelleket vesszük, melyek messze a legolcsóbban érhetőek el. Vásárlás után pedig fokozott figyelmet fordítsunk arra, hogy ne a születési évünket, vagy kedvenc unokánk nevét állítsuk be jelszónak, hanem valami komolyabb verzióval védjük magunkat, amit nem is vagyunk restek sűrűn változtatni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.