Küszöbön a konyhai forradalom

|

Gőzerővel trappolnak az intelligens technológiák a konyhánkba, hogy ne csípje a szemünket a hagyma, és ne penészedjenek meg az ételek hűtőben.

Ha valaki azt hinné, hogy csak a mindenféle betűkombinációkkal ellátott óriási tech-vásárokon és konferenciákon mutatnak be okos eszközöket a cégek, az nagyon téved. Okosórák, számítógépek, tévék és egyéb eszközök valóban ilyen eseményeken mutatkoznak be, de most már ott tartunk, hogy az okos konyháknak is van saját nemzetközi vására.

Hirdetés

Még ma is tart Seattle-ben a kétnapos Smart Kitchen Summit, melyben az ételek és italok vannak a középpontban a startupok, séfek, gyártók, valamint újságírók részvételével. Ez az a csúcstalálkozó, ahol kiderül, hogy az elkövetkezendő egy évben milyen újdonságokra számíthatunk, és mik azok a technológiák, melyek könnyebbé és intelligensebbé teszik a konyhai eszközök működtetését, működését. Az elmúlt években például olyan termékeket jelentettek itt be, mint a Wi-Fi kapcsolattal rendelkező hűtők legújabb generációi, vagy a NutriBullet Bluetooth-os személyi keverője, mely nyomon követi az elfogyasztott kalóriákat. 

Az idei összejövetelen a fősodorba vélhetően az látható majd, hogy miként fonódik egyre szorosabbra az együttműködés a szoftverplatformok és az intelligens nagyméretű konyhai berendezések között, ami egyébként már az elmúlt években is komoly fejlődésen ment keresztül. Érdekesség, hogy egy ideje már jelen vannak az életünkben a Wi-Fi, Bluetooth, NFC kapcsolattal működő készülékek, ám valahogy a kisebb gyártók nem tudtak szerepet kapni a működésben, ami most megváltozni látszik. Azzal, hogy mindez így történik, biztosak lehetünk benne, hogy egyre könnyebb lesz majd megtervezni, hogy mi legyen a menü, automatizálni a bevásárlást, illetve recept alapján megfőzni valamit, amit még addig soha nem készítettünk el. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.