Hirdetés

1,4 milliárd forintba és legalább másfél év börtönbe került, hogy filmeket töltöttek fel a YouTube-ra



|

Az elkövetők így talán megértik, hogy ilyet nem szabad.

Hirdetés

Neked a Netflix, nekem a Videa, énekelte a Ricsárdgír zenekar a Smacklevesben, és akinek ezen kettő helyett inkább a YouTube, az nem sokáig élvezheti a szerzői jogi ellenőrzéseken átcsúszott tartalmakat. Japánban most olyan felhasználókat ítéltek börtönre és súlyos pénzbüntetésre kalózkodás miatt, akik még csak nem is teljes filmeket tettek közzé, hanem 10 percesre vágott változataikat.

Ezen rövidített, a Fast Movies csatornán megjelent filmekkel az volt a céljuk, hogy csak a lényeget kínálják a kevés idővel rendelkezőknek, semmiképp nem akarták elvenni a bevételeket a nagy filmforgalmazóktól - bár az tény, hogy a hirdetések így is termeltek nekik valamennyit, a CODA szervezethez tartozó cégek szerint legalább annyit, hogy 5,6 milliárd forintnak megfelelő mértékű kárt okoztak. Mivel Japánban nem ismert a fair use fogalma, a bíróságon nem mérlegelték, hogy a felhasználás módja belefér-e még.

Hirdetés

A vádlottak összesen 54 filmet rövidítettek le és töltöttek fel, ami miatt 1,4 milliárd forintnak megfelelő mértékű kompenzációt kénytelenek fizetni, továbbá 18-24 hónap börtönre ítélték őket, 4 évre felfüggesztve. A pert indító szervezetek remélik, hogy ez elrettent mindenkit a jogsértésektől.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.