Hirdetés

5 hátlapi kamerát kaphat a Huawei Mate 30 Pro



|

A Huawei szabadalmaztatott egy tokot, ami látszólag a Mate 20 Pro készülékre illik. A kamera kivágása viszont 5 hátlapi szenzorról árulkodik, vagyis ez már a Mate 30 Próhoz készülhet.

Hirdetés

A szabadalmak és a tokok gyakran árulkodnak a következő okostelefonokról, az viszont ritka, hogy tokkal kapcsolatos szabadalmakról hallunk. A Huaweinek hála most ilyen is van. 

Hirdetés

A kínai gyártó szabadalmaztatott ugyanis egy mobiltokot, amiről nincs is túl sok információ. Alapvetően csak a dizájnt látjuk, még méreteket sem kaptunk. A látottak viszont egész sok mindent elárulnak

A Huawei Mate 20 Pro hátlapján szögletes kameramodul található, és a szabadalomnál feltüntetett képek alapján az új tok nagyon hasonlít majd a Mate 20 Pro tokjához, de mégis más lesz. 

A szögletes kamerarész ugyanis meg lett nyújtva, ami azt jelenti, hogy a hátlapra több kamera kerül. Mivel jelenleg három kamera van a Mate 20 Pro hátlapján, ezért a Mate 30 Pro hátlapjára már öt kamera kerül majd (és a vaku). Ez ma még nevetséges túlzásnak tűnhet, de tudjuk, hogy a Huawei tényleg sokkamerás mobilokat akar, és a kínai cég eleve imád nagy számokkal és hangzatos funkciókkal dobálózni. Mire a Mate 30 Pro megjelenik, addigra több 5 hátlapi kamerás mobil is lehet majd a piacon. Például a Nokia 9 PureView, ami már januárban debütálhat, 799 eurós vételárral. 

A tok további részletei arról is árulkodnak, hogy a Huawei visszatérhet a normál alsó hangszóróhoz (a Mate 20 Prónál az USB-C portból jön a hang, ami bár bravúros megoldásnak tűnik, nagy hiba volt: a hangminőséggel a szakértők elégedetlenek, főleg az Apple és a Samsung termékekhez képest). 

Mindez újabb bizonyíték arra, hogy a kamerás verseny 2019-ben élesebb lesz, mint valaha. Vajon hol a határ a mobilfotózásban? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.