Hirdetés

62 adatvédelmi bejelentés követte a KRÉTA feltörését



|

Közérdekű adatigényléssel sikerült a végére járni, hogy hány bejelentés érkezett az illetékes hatósághoz.

Hirdetés

Az őszi szezon nagy botránya volt, amikor a Telex november 7-i és 9-i beszámolója nyomán nyilvánosságra került, hogy ismeretlen tettesek még szeptemberben meghackelték a magyar közoktatás informatikai alapplatformját, a KRÉTA rendszert.

Az eddigi ismereteink szerint az üzemeltető eKRÉTA Zrt. kezdetben megpróbálhatta eltitkolni a támadást, és az ügyben illetékes Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is csak akkor kezdett nyomozni, amikor már a közvélemény is értesült a több millió diák személyes adatait veszélyeztető bűncselekményről.

Hirdetés

A Telex nemrég újabb cikkel jelentkezett, amelyben azt írják, hogy a momentumos országgyűlési képviselő, Hajnal Miklós közérdekű adatigénylése nyomán már tudható, hogy összesen 62 adatvédelmi bejelentés érkezett a NAIH-hoz a hackertámadás miatt. A 62-ből 61 feljelentés november 9-e után futott be, a maradék egy pedig november 15-én.

Az adatvédelmi hatóság tájékoztatója nem tartalmazza a bejelentők nevét, csak annyit, hogy 61 "adatkezelő" és egy "adatfeldolgozó" nyújtotta be őket. A Telex mindebből arra következtet, hogy ez zömmel az iskolák felett álló tankerületi központokat (60 ilyen intézmény van), illetve az üzemeltetőt takarhatja.

A KRÉTA feltörésével kapcsolatos nyomozás továbbra is folyamatban van. A rendőrség decemberben azt közölte, hogy a támadást egy 13 és egy 15 éves fiatal követte el, akik nem fértek hozzá személyes adatokhoz. A hackerek által használt online felületen viszont ezt követően megjelent egy cáfolat, amely azt állította, hogy nem a meggyanúsított személyek voltak az elkövetők, és hogy személyes adatokhoz is sikerült hozzáférniük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.