Hirdetés

80 éves a britek számítógépe, ami „olvasott Hitler gondolataiban”



|

Az angol kormányzati kommunikációs központ eddig nem látott képeket hozott nyilvánosságra a Colossusról.

Hirdetés

Jövőre lesz 80 éve, hogy véget ért a második világháború, melyben Amerika és szövetségesei ütköztek meg az úgynevezett tengelyhatalmakkal, vagyis Németországgal és az oldalára álló nemzetekkel. A történelem ezen időszaka vészterhes volt, és nehéz lenne  bármilyen pozitívumot is megemlíteni vele kapcsolatban.

Ami viszont kétségbevonhatalanul kijelenthető, hogy - mint minden háború - ez is jótékonyan hatott a tudomány fejlődésére. Erre az időszakra tehető többek között a modern számítógépek hajnala is. Nem csoda, hogy a technológiai fejlődésben mindig élen járó angolok ekkor fejlesztették ki a Colossus nevű számítógépet, amelynek az volt a fő feladata, hogy megfejtse a németek kódolt üzeneteit.

Mint az az elmúlt néhány évtizedben kiderült, ez a gép nagyban hozzájárult a szövetséges hatalmak sikeréhez. Bár korábban is terjedtek mendemondák róla, csak 2000-ben ismerték el ténylegesen a létezését.

Hirdetés

A Colosseus tulajdonképpen nem csak egy számítógép volt, hanem több gép együttese, melyek összehangoltan működtek 1943-tól a háború végéig. Ezek a 2 méter magas elektronikus monstrumok  fontos szerepet játszottak a Lorenz-féle titkosítás feltörésében, amely a megszállt Európában a magas rangú német tisztviselők közötti kommunikációra használt kód volt.

A Colossus alkatrészei
A Colossus alkatrészei

A Colossus mögött álló technológia a maga korában rendkívül innovatív volt. Tommy Flowers, az eszközt kivitelező mérnök több mint 2500 vákuumcsövet használt a logikai kapuk létrehozásához, ami tulajdonképpen a modern számítógépekben található elektronikus áramkörök előfutára volt. A most megosztott anyagokban egy sor eddig nem látott fotó található, és egy levél, ami Flowers korszakalkotó munkáját taglalja, meg jó pár ijesztő tartalmú, megfejtett német parancsot.

A levél, mely a számítógép működését taglalja
A levél, mely a számítógép működését taglalja

Bár a háború után a brit kormány utasítást adott a gépek megsemmisítésére, Flowers szerint még a hatvanas évek elején is profitáltak a fejlesztése során kidolgozott megoldásokból. Az 1940-es évek után csak két példány maradt épen, de 1960-ban azokat is szétszerelték. Miután az 1990-es években igény mutatkozott az újjáépítésükre, Tony Sale mérnök 2007-ben befejezte a Colossus Mark 2 90 százalékban működőképes rekonstrukcióját, amely a The National Museum of Computingban tekinthető meg a mai napig.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.