Hirdetés

A britektől kaphatja a következő pofont a Huawei



|

A jelek szerint nem játszik majd akkora szerepet az Egyesült Királyság 5G hálózatának kiépítésében, mint szeretett volna.

Hirdetés

Egyelőre nem látszik, hogy mikor ér véget az Amerikai Egyesült Államok és Kína többek között diplomáciai és kereskedelmi fronton zajló torzsalkodása, de az mostanra elég nyilvánvaló, hogy a nem is olyan rég még példátlan növekedéssel büszkélkedő Huawei az egyike azoknak a cégeknek, amelyek megisszák ennek az egésznek a levét. Nem elég ugyanis, hogy a Google-mentesség betett az okostelefonok nemzetközi értékesítésének, az amerikaiak igyekeznek nyomást gyakorolni szövetségeseikre, hogy azok kizárják a vállalatot 5G hálózatok építéséből.

Hirdetés

Zokon is vette a Trump adminisztráció, amiért Boris Johnson brit miniszterelnök az éve elején szélesre tárta az ajtót a kémkedéssel vádolt kínai telekomcég előtt. Döntése ráadásul még saját frakciója, a Konzervatív Párt parlamenti képviselői körében is felháborodást keltett. Most azonban fordulni látszik a kocka, legalábbis a The Guardiantől a The Telegraphig arról cikkeznek az országos napilapok, hogy Johnson ígéretet tett a Huawei részesedésének fokozatos csökkentésére. Míg a jelenleg érvényben lévő megállapodás szerint ez 2023-ig 35 százalékra mérséklődött volna, az új változatban már nullára módosul.

A miniszterelnök állítólag azért gondolta meg magát, mert olyan sokan szállnak szembe vele a konzervatívok közül is, hogy garantáltan elveszítené az ebben a témában tartandó szavazást a parlament alsóházában. Pártján belül azért is csökken a Huawei-jel kötött megállapodás támogatottsága, mert sokan a pekingi vezetést okolják a világjárvány miatt. Dominic Raab külügyminiszter ki is jelentette, hogy semmiképp sem térhetnek vissza a két állam kapcsolatai abba a mederbe, amiben a COVID-19 előtt csordogáltak. Emellett egyre többen sürgetnek független, nemzetközi vizsgálatot a vírus eredetét illetően. Kína persze amellett, hogy visszautasít minden vádat, a vele szemben kritikus brit képviselőkről állítja, hogy egy új hidegháború kibontakozását szeretnék elérni.

Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a történetről, az Egyesült Királyságon belüli pozícióvesztés roppant kedvezőtlenül érinti a Huaweit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.