Hirdetés

A Chrome böngészőre is kihat a rasszizmus elleni küzdelem



|

Elég furcsa helyekre is beszivárog a polkorrektség: a Google már az amerikai faji zavargások előtt átnevezett két régóta használt fogalmat.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban egy brutális rendőri intézkedés során életét vesztette egy fekete férfi, ennek pedig máig tartó, sokszor erőszakba torkolló tüntetések sorozata lett a következménye - a folyamatról nagyjából mindenki hallott már, aki nem egy kő alatt töltötte az elmúlt heteket. Az események miatt újra előtérbe kerültek olyan kérdések is, hogy hogyan lehetne még jobban elvonatkoztatni bőrszíntől és rassz-alapú hátrányos megkülönböztetéstől. Ez valóban nagyon szép dolog, bár néha már kissé furcsa ötletek bukkannak elő ezzel kapcsolatban.

Hirdetés

Ugyan csak most, a minden eddiginél kiélezettebb helyzetben került elő a Google egyik újítása, de valójában már tavaly októberben bekerült a Chrome böngésző alapjául is szolgáló Chromium projekt dokumentációjába egy olyan útmutató, amelyben a gender-neutrális kifejezésekre váltás mellett "rassz-neutrális" fogalmak használatára hívják fel a figyelmet. Ebben arra kérik a fejlesztőket, hogy kerüljék a blacklist és whitelist kifejezéseket - ami érdekes, mert itt azért már csak nagyon szőrmentén találhatunk a két szín nevén kívül kapcsolódást a rasszizmushoz.

A blacklist ugyebár olyan fogalom, ami jelen esetben nem kívánt vagy blokkolt elemek listáját fedi, míg a whitelist ennek ellentéte, a megengedett elemeket tartalmazza. Namármost, a hivatkozott szakirodalom szerint el kell szakadni attól a sztereotípiától, amely népmeséktől a művészeteken át a legősibb vallási hiedelmekig mindenfelé megjelenik, miszerint a fekete rossz és a fehér jó. Épp ezért a blacklist szót tavaly októbertől blocklist formában kell használni, míg a whitelist helyett az allowlist alkalmazandó.

Jelenleg emiatt a teljes Chromium projektből és az összes erre épülő böngészőből ki kell gyomlálni minden régi referenciát és átírni a kódot, pedig a blacklist legalább 2000 helyen szerepel. Az egészből persze a felhasználók látnak majd a legkevesebbet, hiszen itt valóban leginkább kódszintű megjelenésekről van szó, de a közelmúlt eseményei miatt újra előszedett hírt megosztók szerint előremutató és támogató még egy ilyen kis gesztus is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.