Hirdetés

A Facebook akar az alapértelmezett üzenetküldő lenni az iPhone-okon



|

Most, hogy az iOS 14-ben beállítható az alapértelmezett böngésző és levelező, a Facebook a Messengerét szeretné alapértelmezett üzenetküldőnek.

Hirdetés

Az iOS 14 egyik nagy újdonsága az, hogy be lehet állítani az alapértelmezett böngészőt és levelezőt. Eleinte a funkció nem működött valami jól, de mostanra sikerült rendbe tenni.

A Facebook pedig úgy döntött, megpróbálja rávenni az Apple-t: engedje meg, hogy innentől kezdve a Messenger legyen az alapértelmezett üzenetküldő, vagyis az SMS-eket és szöveges üzeneteket is ezzel lehessen alapból kezelni az iPhone mobilokon. 

Stan Chudnovsky, a Facebook Messengerért felelős alelnöke elmondta, szerintük lehetővé kell tenni, hogy az emberek más üzenetküldő appokat válasszanak alapértelmezettként a mobiljukon. A cég szerint, ha az Apple az Androidot követi, akkor a Facebook számára is tisztességesebb versenyt tesz lehetővé iOS-en.

Hirdetés

Persze a Facebooknak eddig sem kellett túlzottan aggódnia, a Messenger mellett az Instagram és a WhatsApp is a kezében van, ezek a legnagyobb üzenetküldő platformok, és a jövőben megpróbálja egybeolvasztani ezeket a Facebook.

Sokan úgy gondolják, a tisztességes verseny fogalmát innentől kár emlegetnie a cégnek, ráadásul a kritikus hangok szerint csak még több adatot akar gyűjteni az emberekről a Facebook. 

A Facebook azt mondja, évek óta kéri az Apple-t arra, hogy lehessen a Messenger az alapértelmezett iOS-es üzenetküldő, de az Apple eddig nem bólintott erre rá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.