Hirdetés

A Google fizet, ha fel tudod törni a mesterséges intelligenciáját



|

A keresőóriás dollármilliókat költ arra, hogy megtalálja a generatív AI-ja sérülékenységeit.

Hirdetés

Habár mostanság szinte minden a generatív mesterséges intelligencia körül forog, kevés cég hajtott rá annyira a témára, mint a Microsoft és a Google, akik az egész felhajtást elindító ChatGPT színre lépése után látványos versengésbe kezdtek a gépi tanulásra épülő modellek felhasználásában.

Jelen állás szerint a keresőóriás egyértelműen az AI-val turbózott szolgáltatásokban látja a jövőt, az építkezéshez viszont elengedhetetlen a technológiában rejlő biztonsági kockázatok minimalizálása. Itt jön képbe a Vulnerability Rewards Program (VRP), melynek keretében akár neked is fizetnek a sebezhetőségek lefüleléséért.

Hirdetés

A cég ugyanis nemrég kiterjesztette a VRP-t, így már külsős hackerek is pénzjutalomra jogosultak, ha sikerül hátsó kapukra bukkanniuk a generatív mesterséges intelligenciához kapcsolódó megoldásokban. A keresőóriás eddig kizárólag a saját, "AI Red Team" nevű csapatával vadászott a gyenge pontokra.

"Úgy véljük, hogy a VRP kiterjesztése ösztönözni fogja az AI biztonságával és védelmével kapcsolatos kutatásokat, és olyan potenciális problémákra derít fényt, amelyek végső soron mindenki számára biztonságosabbá teszik a mesterséges intelligenciát. Továbbá kiterjesztjük nyílt forráskódú biztonsági munkánkat is, hogy általánosan felfedezhetővé és ellenőrizhetővé tegyük az AI ellátási lánc biztonságával kapcsolatos információkat".

- közölte a Google. Az új szabályozás értelmében a független hackerek mostantól támadásokat szimulálhatnak például a Google mesterséges intelligencia rendszereinek és szolgáltatásainak feltörésére, de szigorú keretek között kell dolgozniuk. A VRP egyértelmű iránymutatásokat fogalmaz meg, hogy mely hibákért jár pénzjutalom, az erre alkalmas bejelentéseket pedig a Bug Hunter weboldalon lehet megtenni.

A Google a tavalyi évben 12 millió dollárt, vagyis 4,3 milliárd forintot fizetett ki különböző sebezhetőségek megtalálásáért, így vélhetőleg a mesterséges intelligenciás bugvadászat is jó üzlet lesz a vállalkozó kedvűeknek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.