Hirdetés

A Google is leépítéssel kezdi az évet



|

2023 a leépítések éve volt, de nem indul másként 2024 sem.

Hirdetés

Amellet, hogy a tavalyi év sokszor volt hangos a techóriások AI újdonságaitól, volt egy másik téma is, ami gyakran előkerült a híradásokban velük kapcsolatban. Szinte kivétel nélkül mindannyiukat érintették azok a leépítések, melyek a jelek szerint még 2024-ben sem nagyon akarnak alábbhagyni.

Elérték a Duolingót, az Amazont és a Netflixet is, de a csúcstartó - minden vitán felül - a Google anyavállalata, a Alphabet, ami világszerte 12 ezer alkalmazottjától köszönt el a 2023-as év során. A keresőóriás mögött álló vállalat pedig bejelentette, hogy közel ezer újabb alkalmazottjának szűnik meg a munkaviszonya jövőben.

Hirdetés

Eddig az elbocsátások főként a hardware-es fejlesztőgárdát - Fitbit, Nest és a Pixel csapatát -  érintették, de most megszűnt jónéhány munkahely a mérnöki részlegen és a Googel Assistant csapatában is. Folynak találgatások a megkezdődött leépítések folytatásával kapcsolatban, és konkrétumok ugyan nem hangzottak el, de nagy vonalakban megerősítették az értesüléseket a vállalat részéről.

A cég szóvivője a következőket nyilatkozta a theverge.com-nak:

"2023 második felében számos csapatunk változtatásokat hajtott végre, hogy hatékonyabbá váljon, valamint hogy erőforrásaikat a legnagyobb termékprioritásokhoz igazítsák. Továbbra is várhatók szervezeti átalakítások, amik miatt egyes pozíciókat megszüntetünk"

Az AI térnyerése még tovább fokozhatja ezt a folyamatot. Több száz millió jelenleg még alkalmazásban álló alkalmazott veszítheti el a munkáját a jövőben egyes becslések szerint. A munkafolyamatok automatizálása nemcsak az alacsonyabban iskolázott munkavállalói réteget érinti, hanem akár a programozókat, ügyvédeket és sajtómunkásokat is

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.