Hirdetés

A Google szerverein tárol 8 millió TB-nyi adatot az Apple



|

Az iCloud kiszolgálásához kellett egy kis külső segítség.

Hirdetés

Azt gondolhatnánk, hogy a világ legnagyobb technológiai vállalatai mindent el tudnak intézni maguknak, és inkább saját szerverparkokat építenek, mintsem hogy konkurenseiknek fizessenek, de a valóságban ez nem így működik, sok szempontot figyelembe kell venni, hogy mindenki a számára legelőnyösebb megoldást alkalmazhassa.

The Information és a MacRumors beszámolója alapján az Apple a Google legnagyobb, felhőtárhelyet használó vállalati ügyfele, és nagyjából 300 millió dollárt költhet el felhő alapú szolgáltatásokra, valamint nagyobb kapacitást használ, mint például a Spotify.

Hirdetés

Az Apple emellett állítólag az Amazon Web Servicest is használja a saját szerverei mellett, hogy ki tudja szolgálni az iCloud-felhasználókat, akik előszeretettel tárolják képeiket, üzeneteiket a felhőben. Természetesen a harmadik felek nem tudnak hozzáférni az adatokhoz.

A jövőben lehet, hogy az Apple újabb szervereket állít csatasorba, de egyelőre ez kell, hogy minden rendben legyen, és a növekvő igényeket sikerüljön kiszolgálni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.