Hirdetés

A hagyományos mobilok napjai meg vannak számlálva - bemutatkozott a Honor Magic V2



|

A Honor olyan vékony és olyan erős hajtogatós mobilt készített, ami állítása szerint mindenkit meggyőz arról, hogy lejárt a klasszikus okostelefonok ideje.

Hirdetés

A berlini IFA kiállítás nyitóelőadását a Honor tartotta meg, ahol bemutatta a Magic V2 mobiltelefont - azt a készüléket, amiről az elmúlt hetekben szinte már minden kiderült, hiszen Kínában már júliusban bemutatták, ám néhány igen fontos részletet is megtudtunk, amik nagyon izgalmassá tették a Samsung Galaxy Fold5 riválisaként színre lépő okostelefont.

A Magic V2 bemutatását azzal kezdte a cég vezérigazgatója, George Zhao, hogy felvázolta, mennyi mindent váltott már ki az okostelefon. Nos, ez egy ideje megtorpant, aminek a formátum volt az oka, ám a hajtogatható mobilokkal ismét egy újabb integrálási hullám jöhet. Ehhez azonban az kellett, hogy ezek a kétkijelzős telefonok végre belépjenek a milliméter érába, vagyis ne kelljen méretben kompromisszumot kötnöd.

Hirdetés

A Honor Magic V2 ezt teljesíti is, összehajtva 9,9 mm vastag, kihajtva pedig a ma létező legvékonyabb okostelefon:

mindössze 4,7 mm!

Ehhez speciális, az alapoktól újratervezett zsanért is fejlesztettek a mérnökök, továbbá kikötés volt, hogy az üzemidő és a teljesítmény nem csorbulhat. A szilícium-szén akkumulátor-technológiának köszönhetően sikerült a kettéosztott akkumulátor átlagos vastagságát 2,72 mm-re csökkenteni, így a kapacitást fel tudták tornázni 5000 mAh-ra (a Fold5-nél ez 4400 mAh).

Az SoC-ben sem kell kompromisszumra számítani, a több más telefonból jól ismert, csúcskategóriásnak számító Snapdragon 8 Gen2 található meg itt is. Mindez 231 grammot nyom, vagyis kevesebbet, mint az iPhone 14 Pro Max vagy a Samsung Galaxy S23 Ultra. A Magic V2 mindkét kijelzője a legjobb képminőséget biztosító LTPO OLED, van Wi-Fi 6E kompatibilitás, BT 5.3, NFC, oldalsó ujjlenyomat-olvasó, dual SIM 5G, azu 50+50+20 MP-es kameraszekció pedig a kiváló képekről, videókról gondoskodik. Sajnos vezeték nélküli töltés nincsen, de a gyorstöltés 66 Wattos, ami egész jó tempó, tekintve a telefon és az akkumulátorok vékony kivitelét.

A Honor Magic V2 valóban több meglepetést is okozott - kellemeset a felhasználóknak, kellemetleneket a konkurenciának. Vékony, könnyű, gyors és sokáig bírja. Már csak ezek miatt is igazán érdekes az új készülék, ám sajnos nem tudjuk azt mondani, hogy látogass el egy szaküzletbe és próbáld ki te magad. A Magic V2 ugyanis egyelőre még nem lesz megvásárolható hazánkban, erre jó pár hónapot várnunk kell, ahogy a V2 ára sem tisztázott egyelőre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.