Hirdetés

A Honor bemutatta a telefont, ami elsősorban divatkiegészítő, másodsorban mobil



|

A Honor V Purse mobilra vállpántot csatolhatsz, a kifelé hajló kijelzőjére pedig olyan animációt tölthetsz, ami passzol ruhádhoz, vagy hangolatodhoz - ez a jövő, barátkozz meg vele.

Hirdetés

A vékony, gyors, nagy akkuval szerelt új, csúcsmodell, a Honor Magic V2 mellett egy teljesen új készüléket is bemutatott a cég a berlini IFA kiállításon. Ez nem más, mint egy kifelé hajtogatható kijelzővel szerelt Honor V Purse okostelefon, aminek igazi újdonsága, hogy vállpántot, vagy kisebb láncot tudsz rá csatolni és táskaként is hordhatod. Igen, jól olvastad, ez egy digitális retikül.

Ezt szoftveresen alaposan megtámogatta a cég, így a statikus képek mellett olyan animációkat is aktiválhatsz, amik reagálnak például az érintésedre (simogathatsz egy panda macit például), vagy a mozgásodra mozognak a megjelenítőn a láncra felfűzött, virtuális fityegőid. Ezen dizájnelemeknek új nevet is kreált a Honor, így született meg a phygital, vagyis "figitális" szó, ami a fizikai és digitális szavak összeturmixolásából született.

Hirdetés

A 9 mm-nél is vékonyabb V Purse a cég szerint a jövő trendjét mutatja meg, amikor a mobil már nem csupán egy használati eszköz, hanem divatkiegészítő is, méghozzá úgy, hogy alkalmazkodik ruhádhoz, kedvedhez, az adott eseményhez stb. Persze nem titok, hogy a megcélzott közönség elsősorban a gyengébbik nem, így a pántok, az animációk és maga a telefon is inkább divatkiegészítő és nem strapabíró használati eszköz. Persze ettől még lehet (és reméljük, hogy így van) masszív és strapabíró, karcokra érzéketlen a V Purse, de miután egy koncepciómobilról van szó, egyelőre többet nem tudunk mondani róla.

Igyekeztünk egyet a kezünk közé kaparintani az IFA kiállításon, ám ez csak a mobilt bemutató modelleknek a kiváltsága volt - a nagyközönség még csak távolról csodálhatta a jövő okos divatkiegészítőjét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.