Hirdetés

A Huawei hozhat először kijelző alá épített szelfikamerát



|

Eddig általában a Xiaomi, az Oppo és a Samsung neve merült fel, de mégis a Huawei lehet a befutó a képernyő alatti kamerákkal.

Hirdetés

Néhány éve a mobilgyártók láthatóan azt tűzték ki célul, hogy az okostelefonok előlapja egyetlen kijelző legyen, aminek nincs kávája, és amibe nem lóg bele semmilyen hangszóró vagy kamera. A fejlesztéseknek köszönhetően ez már nagyjából össze is jött: a káva minimális, a hangszórót is el tudják rejteni. A notch, vagy a kijelzőbe fúrt lyuk még mindig belerondt a felületbe, viszont a kamerát eddig legfeljebb csak úgy tüntethették el teljesen, ha felugró modulba kerül, ez viszont mozgó alkatrészként sem ideális megoldás, és a vízállóságnak sem kedvez.

Hirdetés

Éppen ezért egyes gyártók úgy döntöttek, hogy a kijelző alá rejtenék az előlapi kamerát, akárcsak az ujjlenyomat-olvasót. Már több gyártóról rebesgették, hogy dolgoznak ilyesmin, általában a Xiaomi, az Oppo és a Samsung nevét halljuk ezen fejlesztésekkel kapcsolatban, de most úgy néz ki, hogy elsőként mégis a Huawei állhat elő a kész megoldással. 

A Huawei ugyanis olyan üveget használ a kamera körül, amelynek magas a fényáteresztő képessége, ellenben alacsony a fényvisszaverése. Fényképezéskor ez az üveg átlátszóvá válik, és képmegjelenítés helyett a speciális algoritmusoknak köszönhetően a fotózásra helyezi a hangsúlyt ez a terület. A technológia elsőként az októberi Mate 40 szériában debütálhat - kíváncsiak vagyunk, hogy néz ki ez a gyakorlatban, és milyen eredménnyel sikerül megőrizni az elkészített képek minőségét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.