Hirdetés

A Meta végre hajlandó rákérdezni, hogy akarjuk-e a hirdetési célú követést



|

Zuckerbergéknek a jelek szerint nem marad más választása, mint meghajolni az EU-s normák előtt.

Hirdetés

Több mint 5 év telt el az Európai Unió területén érvényes általános adatvédelmi rendelet, vagyis a GDPR életbe lépése óta, amely egyebek mellett szigorúan előírja, hogy az online szolgáltatók csak a felhasználók beleegyezése ellenében élhetnek azok hirdetési célú követésével.

Az internet túlnyomó része ezért alkalmazza is a gyakorlat elfogadását kérő ablakokat, a több milliárd ember adatait kezelő Meta viszont nem, lényegében arra hivatkozva, hogy egy szerződés keretében, ún. jogos érdekből porszívózza fel a hirdetők kiszolgálásához szükséges információkat. A Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is birtokló vállalat ellen egy civil bejelentés nyomán 2018 óta folyik a vizsgálódás ebben az ügyben, most viszont már nem tud hova hátrálni az amerikai óriás.

Hirdetés

A Meta kapcsán illetékes ír adatvédelmi hatóság várhatóan ebben a hónapban fogja meghozni a döntést, hogy Zuckerbergék jogosan járnak-e el a beleegyezés megkerülésével, az évek óta küzdő cég azonban nemrég váratlanul frissített egy korábbi blogposztot, amelyben immáron azt írja, hogy "szándékában áll" átállni a beleegyezés-alapú követésre valamikor a "következő hónapok során". A vállalat egyben a hirdetőket is igyekszik megnyugtatni, hogy a változást követően is lesz lehetőség "személyre szabott" kampányokra.

Nem sokkal a blogposzt frissítése előtt a The Wall Street Journal publikált egy jelentést, amely szerint a cég nagy nyomás alatt áll a jogalkotók részéről. Az ír adatvédelmi hatóság a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem kommentálta a döntést, de a TechCrunch a körülményekből arra következtet, hogy a testület nem a Meta javára fog dönteni, ezért Zuckerbergék most megpróbálnak előre szaladni, és úgy csinálni, mintha nem egy felülről érkező kényszer hatására módosítanák a követéssel kapcsolatos gyakorlatukat.

A felhasználók számára mindez azt jelenti, hogy jó eséllyel már az idei évben megjelenthetnek a többi webhelyről ismerős adatkezelési beleegyezési ablakok a Meta felületein. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.