Hirdetés

A Microsoft kinyír egy ősrégi Windows-funkciót, mert támadók éltek vissza vele



|

Közel 30 év után búcsúzik a Windows egyik beépített megoldása.

Hirdetés

Aki ma az erősen elutasító közhangulattal dacolva feltelepíti a Windows aktuális verzióját, a felszínen egy egész szép új operációs rendszert láthat, a színfalak mögött azonban még a Windows 11 is rengeteg régi dolgot cipel magával, amelyek a korábbi kiadásokból maradtak a repertoárban.

Ezek sorát gyarapítja az eredetileg 1996-ban, vagyis még a Windows 95 idején megjelent VBScript, egy Visual Basic-alapú programozási nyelv is, ami utoljára 2010-ben kapott frissítést, de azóta is a rendszer részét képezte, egészen idáig.

Hirdetés

A Microsoft ugyanis nemrég a saját támogatási oldalán közölte a hírt, hogy eltávolítja a VBScriptet a Windows jövőbeli kiadásaiból, így az a továbbiakban csak igény szerint funkcióként (Feature on Demand, FOD) lesz elérhető. Az utóbbi azt jelenti, hogy a programozási nyelv nem képezi alapértelmezetten az operációs rendszer részét, de szükség esetén még hozzáadható ahhoz.

Ez a kegyelmi állapot azonban nem tart örökké, a redmondiak ugyanis valamikor a későbbiek során ezt a lehetőséget is megszüntetik. A felhasználók számára annyiban érdekes a történet, hogy a Microsoft erre ugyan nem tér ki, de a Bleeping Computer beszámolója szerint a fejlesztők biztonsági okokból nyugdíjazhatták a VBScriptet, mivel azt a múltban több esetben is kártevők terjesztésére használták a kiberbűnözők.

Ha így van, akkor a döntéssel biztonságosabb hely lett a Windows, így valószínűleg senki sem fogja siratni a lejárt szavatosságú programozási nyelvet.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.