Hirdetés

A Microsoft lábon lőtte volna a Fájlkezelőt, a felhasználók akcióba léptek



|

A népharagnak ismét sikerült megfutamítani a redmondiakat.

Hirdetés

A Windows Insider program keretében az operációs rendszer soron következő frissítéseit több csatornán is nyúzzák a tesztelők, mielőtt azok eljuthatnak a nyilvános kiadásig. A hosszas folyamat célja a hibák kiszűrése mellett az, hogy a felhasználók is elmondhassák a véleményüket a tervezett változásokról.

Így aztán gyakran előfordul, hogy a tesztelők ellenkezése megfutamítja a Microsoftot. Tavaly például a Tálca ikonjainak kezelését átvariáló frissítés kapcsán voltak kénytelenek visszavonulót fújni a redmondiak, májusban pedig az Időjárás alkalmazásban elhelyezett reklámok miatt hegyezte ki a kaszát a nép. A történelem most megismételte önmagát, ezúttal a Fájlkezelővel a főszerepben.

Hirdetés

A vállalat a napokban tette elérhetővé a fejlesztői tesztcsatornán (Dev Channel) a Windows 11 23481-es számú Insider Preview Buildjét, ami több megszokott funkciót is eltávolított az alapvető fontosságú Fájlkezelőből. A Microsoft által csak "régi beállításoknak" hívott funkciók között olyan tételeket találunk, mint a meghajtó betűjének kijelzése, a felugró mappaleírások vagy a védett rendszerfájlok elrejtése.

Az Insider Program résztvevőinek érthető okból nem tetszett a dolog, így komoly felháborodás kerekedett a bejelentésből. A felhasználókat az sem békítette meg, hogy a rendszerleíró adatbázis segítségével újra üzembe lehetett helyezni a deaktivált funkciókat, ezért a Microsoft végül ismét a hátraarc mellett döntött.

"Ahogy az a Dev Channel esetében szokásos, gyakran próbálunk ki új dolgokat, amelyekről visszajelzéseket kapunk, a kapott visszajelzések alapján pedig módosításokat hajtunk végre."

- írta a Microsoft a történtekről az azóta kiadott 23486-os Insider Preview Build blogposztjában, ami nemcsak a Fájlkezelőt térden lövő változtatásokat sztornózza, de többek közt új dinamikus megvilágítási effekteket és emojikat is tartogat, valamint finomhangolásokkal szolgál a jelszómentes bejelentkezéshez a Windows Hellón keresztül.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.