Hirdetés

A Microsoft volt 2018 végén a világ legértékesebb cége



|

Nem az Apple, hanem a Microsoft zárta 2018-at a világ legértékesebb, tőzsdén jegyzett cégeként.

Hirdetés

2018-ban alapvetően az Apple és az Amazon csatáztak egymással egy fontos címért: mindkettő a világ első olyan cége akart lenni, amelyik a tőzsdei árfolyamának hála több mint 1 billió dollárt ér. Bár az Apple volt az élen, az Amazon 2016 óta 300 százalékot lépett előre, így volt esélye megelőzni a riválisát. 

Hirdetés

Augusztus 2-án aztán az Apple árfolyama olyan szinte emelkedett, hogy a cég piaci értéke meghaladta az 1 billió dollárt. Egy hónappal később a bravúr az Amazonnak is összejött. Azóta mindkét cég helyzete rosszra fordult, a tőzsdén legalábbis mindenképp. Az Apple az elmúlt hónapokban a piaci értékének 32 százalékát veszítette el. 

Az Apple 2018-at végül 748,5 milliárd dolláros piaci értékkel zárta. Az Amazon a csúcshoz képest 27 százalékot veszített, és 734 milliárdon zárt. 

Melyik lett végül 2018 végén a világ legértékesebb cége? A Microsoft. Az év legvégén a Microsoft 780 milliárd dollárt ért. A redmondi óriás idén például a Surface Pro 6 és a Surface Go tabletekkel hívta fel magára a figyelmet. A mobilpiacon jelen van a szolgáltatásaival, de önálló platformot továbbra sem kínál. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.