Hirdetés

A NASA letesztelte a liftet, ami embereket juttat a Holdra



|

A Holdra szállás egyik központi elemét tette próbára az űrhivatal és a SpaceX.

Hirdetés

Nem akármilyen időket élünk most az űrkutatásban, ha ugyanis minden a tervek szerint halad, 2025 decemberében útnak induló Artemis III küldetés keretében újabb Holdra szállásnak lehetünk szemtanúi, amire az 1972-ben végrehajtott Apollo-17 misszió óta nem volt példa.

Addig viszont a mérnököknek még rengeteget kell dolgozniuk, hogy a legapróbb részlet is a helyére kerüljön, a munka részeként pedig a NASA és a SpaceX nemrég letesztelték azt a liftet is, ami végső soron a Holdra juttatja majd a kiválasztásra váró asztronautákat.

Hirdetés

A felvonó természetesen nem a Föld-Hold távolságot hivatott leküzdeni, hanem az égitesten való landoláshoz használt Starship Human Landing System (LHS) leszállóegységben üzemel majd. A SpaceX műhelyéből kikerülő jármű az Orion űrhajóról a Holdra szállítja az asztronautákat, és egy héten át az otthonukként is fog szolgálni.

A most tesztelt lift az 50 méter magas LHS tetején található lakóegység és a Hold felszíne között ingázik majd, vagyis kulcsfontosságú a küldetés szempontjából. A NASA ugyanakkor nem a ténylegesen bevetendő rendszert tett próbára, hanem egy kisebb méretű makettet, amihez egy életnagyságú liftkosarat használtak.

Hirdetés

"A SpaceX kaliforniai Hawthorne-ban található létesítményében épített liftmakett egy teljes méretű kosárszelvényt tartalmaz, működő mechanikai részegységekkel és a teszteléshez szükséges személyzeti interfészekkel. A demonstráció során a NASA űrhajósai olyan szkafandert viseltek, ami szimulálja az öltönyméretet és a mobilitási korlátokat, amelyekkel a legénységnek szembe kell majd néznie a Holdon."

- jellemzi a kísérletet a NASA közleménye. A tesztbe bevont legénység visszajelzésekkel szolgált a felvonó vezérléséről, például a kapu reteszeléséről, a felvonókosárba való be- és kiszálláshoz szükséges rámpanyitási interfészekről, a rakomány számára rendelkezésre álló helyről és különféle dinamikus műveletekről, miközben a kosár egy függőleges sínrendszer mentén mozgott.

A próbaüzem tehát értékes gyakorlati tapasztalatokkal szolgált a később a Holdra lépő asztronauták számára. A NASA októberben vezényelte le az Artemis első, még legénység nélküli küldetését, a következő bevetés, az idén őszre ígért Artemis II során pedig már emberekkel a fedélzetén fogja megkerülni a Holdat az Orinon-űrhajó, akkor még leszállás nélkül. A tervek szerint az Artemis-program vívmányai a Mars későbbre tervezett meghódításában is fontos szerepet fognak játszani. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.