Hirdetés

A Nintendo válasza az ellátási problémákra: kisebb dobozba csomagolják a konzolokat



|

Több leszállított konzol = több konzol a boltokban.

Hirdetés

Szerencsére közel nincs arról szó, hogy akkora hiány lenne Nintendo Switchből, mint például az első évben az új generációs konzolokból, de a Nintendo ettől függetlenül határozottan érzi, hogy jelenleg nagyobb a kereslet, mint amit ki tud szolgálni.

A megoldásuk rendkívül unortodox, korábban ilyen aligha láttunk más gyártótól. A hír egyenesen Japánból érkezett, a Nikkei írta meg, hogy a Nintendo azt tervezi, 20%-kal csökkenti a Nintendo Switch konzolok csomagolásának méretét, ezáltal hatékonyabbá teszi a szállításukat, hiszen több fér például az óceánokat is átszelő konténerekbe. A Nintendo Switch OLED már egy kisebb dobozban érkezett, valószínűleg részben azért is, hogy könnyebb legyen a szállítása, most pedig úgy tűnik, hogy a klasszikus Switch változat követi a példát.

Hirdetés

A Nintendo nem vár csodát, mindössze azt szeretné, ha minimálisan könnyebb lenne ezáltal hozzájutni a konzoljaikhoz. A piacot sajnos még mindig erősen befolyásolja a nyersanyag-hiány, most éppen a szupravezetőkből van kevés, amik többek között fontos elemei a videojáték-konzoloknak is. A Nintendo tavaly 6 millióval kevesebb eszközt gyártott, mint azt tervezte, most azonban megígérte, hogy a 2022-es téli szezonra felpörgeti a gyártást, hogy mindenkinek jusson a fa alá a játékaikból.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.