Hirdetés

A Nokiának elege van belőle, hogy mindenkinek csak a régi telefonok jutnak róla eszébe, megújul az arculat



|

A finn cég szabadulna a múltjától, új logóval folytatják.

Hirdetés

Sokan mindig is a mobilgyártás nagykutyájaként fognak gondolni a Nokiára, még úgy is, hogy a kommunikációs vállalatóriás már 2014-ben eladta a telefonos üzletágát, a mostani Nokia-emblémás készülékek mögött pedig egy másik szereplő, a szerényebb sikerekkel büszkélkedő HMD Global (amelyet egyébként egykori Nokia-alkalmazottak alapítottak) áll.

Ezzel az örökséggel pedig a finn vállalat is tisztában van, s most úgy döntött, hogy itt az idő leráznia magáról: a Nokia nemrég megvillantotta az új logóját, amivel az egész világnak üzenni szeretne. A modernizált emblémát nem sokkal a barcelonai Mobile World Congress hivatalos kezdete előtt leplezték le.

Hirdetés

Az erről szóló blogposztban a Nokia közölte, hogy a lépés célja a brand felfrissítése, amellyel egyértelművé szeretnék tenni: ők ma már a B2B technológiák innovációs vezetői, akik úttörő szerepet töltenek be a kommunikációs rendszerek és a felhőszolgáltatások találkozásának területén.

Ha ebből nem lett volna egyértelmű, hogy a Nokia szimbolikusan is el akar távolodni a saját örökségétől, a Bloombergnek nyilatkozva a vezérigazgató Pekka Lundmark köntörfalazás nélkül fogalmazta meg a célt:

"A legtöbb ember fejében még mindig egy sikeres mobiltelefon-márka vagyunk, de a Nokia nem erről szól. Egy új brandet szeretnénk bevezetni, amely nagyon is a hálózatokra és az ipari digitalizációra összpontosít, ez pedig teljesen más, mint a hagyományos mobiltelefonok."

- mondta a CEO, aki különböző pozíciókban 1990 és 2000 között a "régi" Nokiánál is vezető pozíciókat töltött be, 2020-ban pedig visszatért, hogy beálljon a kormány mögé. A vállalat tehát büszkén kukázza a jól ismert logót, a nosztalgiára vágyó közönségnek viszont nem kell félnie, mivel a mobilos üzletágat megöröklő HMD Global továbbra is a jól ismert szögletes betűkkel versenyez, a napokban három új telefont is leleplezve.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.