Hirdetés

A Pixel 6 Prónak már megjelenéskor tudnia kellett volna ezt a funkciót



|

Már a megjelenéskor pletykáltak róla, az arccal való feloldás azonban még mindig nem elérhető.

Hirdetés

A tavaly megjelent hatodik Google Pixel generáció kétség nélkül a sorozat eddigi legjobb modelljeit hozta el. A Google megfizethető árcédulával, egyedi Tensor SoC-vel és egyéb versenyképes specifikációval az eddigi legvonzóbb telefonját készítette el, mégis van funkciók terén egy nagy hiányzó, az arcfelismerés.

A gyártónál persze tudják, hogy ebben a kategóriában ezt már elvárják a vásárlók, novemberben már találtak is arra utaló jeleket, hogy érkezhet ez a biztonsági funkció, a fejlesztők viszont azóta sem kapcsolták be.

Hirdetés

A 9to5Google ezzel kapcsolatos legutóbbi jelentéséből kiderült, a Pixel 6 Prónak tényleg ez is fontos funkciója lett volna a megjelenéskor, valamiért azonban kimaradt a szoftverből, és még mindig nem elérhető. A forrás azt is hozzáteszi, a Pro modellel szemben a Pixel 6-nál nem került szóba az arcfelismerés, és valószínűleg ez is így marad a jövőben.

Fontos hozzátenni, hogy a Pixel 6-os telefonok ilyen szempontból nem különböznek a Pixel 4. generációtól, a tavaly megjelent modellekben sincs dedikált hardver ehhez a biztonsági funkcióhoz, így a Google egy egyszerűbb, 2D-s megoldást alkalmaz az előlapi kamerával és megfelelő szoftverrel.

A 9to5Google forrása megerősítette a portálnak azt is, hogy a Google nem tett le a funkció bevezetéséről, állítólag a júniusban érkező, következő funkció frissítéssel végre bekerül az arcfelismerés is a Pixel 6 Pro repertoárjába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.