Hirdetés

A vártnál később jöhet az áttervezett MacBook Air és az új MacBook Prók is



|

Egy megbízható elemző szerint az év első felében már nem kapunk új almás laptopokat.

Hirdetés

Az Apple nemrég tartotta a tavaszi termékbemutatóját, ahol egy új iPhone-t, egy új iPadet és egy új kompakt asztali számítógépet is kaptunk, ám hiába jósolták többen is, a cupertinóiak egyetlen új MacBookról sem rántották le a leplet.

Az egyébként 86,4%-os pontossággal dolgozó elemző, Mark Gurman szintén azok között volt, akik több új almás laptopot is vártak az év első felére, az esemény fényében azonban most igyekszik pontosítani a korábbi jelentését.

Hirdetés

Legfrissebb hírlevelében Gurman már azt írja, hogy az Apple elhalasztotta a teljesen újratervezett, vélhetően M2-es chipet használó MacBook Air premierjét, ami így már csak 2022 második felében fog befutni. Ezzel egy másik neves elemzővel, Ming-Chi Kuóval került egy platformra, aki már korábban is arról beszélt, hogy a cupertinóiak csak a második vagy harmadik negyedévben kezdhetik meg a belépő szintű laptop tömeggyártását. Gurman továbbá nem számít arra, hogy az Apple még az idén frissíteni fogja a 14" és 16" hüvelykes MacBook Prót, szerinte 2022-ben csak egy M2 SoC-vel szerelt, 13 hüvelykes modellt kaphatunk.

Habár Gurman valóban a hitelesebb szivárogtatók közé tartozik, természetesen az ő előrejelzéseit sem szabad készpénznek venni. A MacBook Air őszi rajtja ugyanakkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen a 2008-as első generáció kivételével a sorozat összes nagyobb frissítésére ebben az időszakban került sor. A jelenlegi, Retina-kijelzős MacBook Air 2018 októberében került piacra, majd 2020 novemberében megkapta az Apple saját fejlesztésű M1 chipjét is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.