Hirdetés

A Warner Music elnöke szerint az MI hamar nyomot fog hagyni a zeneiparon



|

A korábban a YouTube-nál tevékenykedő Robert Kyncl szerint nem lehet feltartóztatni az új technológiát.

Hirdetés

Még egy éve sincs annak, hogy az OpenAI bemutatta a sokoldalú ChatGPT szöveggenerátort, de a mesterséges intelligenciára épülő megoldás máris kiváltott egy sor állást a médiában, elég csak a német Bild, vagy a Gizmodo és a Kotaku átalakítására gondolnunk, ahol a jövőben részben az MI gyártja majd a cikkeket.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy melyik iparágra milyen módon hat majd az új, generatív technológiák megjelenése, az egyik nagy zeneipari fejes, a Warner Music élén álló Robert Kyncil szerint viszont nekik sincs sok idejük felkészülni.

Hirdetés

A TechCrunch beszámolója alapján a vezérigazgató nemrég a Code Conference vendége volt, ahol a színpadon azt mondta, az MI már a következő egy éven belül jelentős hatással lesz a zeneiparra. Kyncl szerint számítaniuk kell a generatív algoritmusokkal készült dalok nagyon gyors ütemű fejlődésére, az egyetlen esélyük pedig az, ha a keblükre ölelik a technológiát.

"Nézzék, el kell fogadni a technológiát, mert nem lehet a palackba zárni... a dzsinn nem tér vissza a palackba."

- mondta a CEO, aki korábban 12 éven át szolgált a YouTube üzleti vezetőjeként, amivel kapcsolatban most egy párhuzamot vélt feldezni a kezdeti kihívások és a mostani helyzet között. A Warner Music első embere úgy gondolja, hogy a zeneiparnak hasonló megoldást kell találnia a jogvédett tartalmak MI-általi felhasználására, mint ahogy anno a YouTube is megküzdött a jogvédett zenék illegális feltöltésével.

A kulcs ott egy azonosító szoftver volt, ami kiszúrja a szerzői jogsértéseket, most pedig a zeneiparnak is valami hasonlóra van szüksége. A vezérigazgató szerint ugyan ez az eszköz még nincs kész, de a színfalak mögött már dolgoznak rajta, és nagyon gyorsan fejlődik. Kyncl emellett arra is kitért, hogy az MI hamarabb befolyásolja majd a zenét, mint a filmek világát, mivel az iparágat általában az elsők között érik el a nagy innovációk és átalakulások, erre pedig azt a 20 évvel korábban lezajlott folyamatot hozta fel példaként, amikor a zene az internetre költözött.

Végezetül a vezető rámutatott, hogy a törvényeknek is igazodniuk kell a mesterséges intelligencia megjelenéséhez, és a neveket, képmásokat valamint a hangot is a szerzői jogvédelemhez hasonló védelem alá kell helyezni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.