Hirdetés

Akár az RTX 3070-ét is elérheti az Apple új chipjének grafikai teljesítménye



|

Egy friss pletyka szerint a cupertinóiak alaposan rágyúrhatnak a GPU-vonalra.

Hirdetés

Az Apple tavaly ősszel történelmi lépést hajtott végre, amikor csaknem 15 év után búcsút intett az Intel chipjeinek, és saját fejlesztésű, ARM-alapú M1-es SoC-jével kezdte szállítani a számítógépeit. Az új erőforrás teljesítménye igencsak meggyőzőre sikeredett, így azóta már az iPad Próban is megjelent, ahol valós teszteken még a gyári értékeknél is jobb számokat produkált.

Az IT világában viszont sebesen változnak a dolgok, s az Apple fejlesztői konferenciája előtt már azt találgatja a sajtó, hogy vajon mit tudhatunk majd meg az M1 utódjáról az online eseményen. Az M1X néven emlegetett hardverről néhány hete az Apple-ügyekben bennfentesnek számító Mark Gurman állította, hogy az új hardver leginkább a grafikai teljesítményben hozhat előrelépést.

Hirdetés

A Bloomberg újságírójának forrásai ugyanis arról suttognak, hogy az M1 utódja 16- és 32 magos GPU-val érkezhet, ami jelentős ugrás lenne a jelenlegi 8 magos megoldáshoz képest. A bejelentésre váró MacBookokokról pedig most a youtuber Dave2D készített egy összeállítást, amelyben egyenesen a GeForce RTX 3070 laptopos változataival emlegeti egy szinten az M1X grafikai képességeit.

Ezt egy táblázattal szemléltette, úgy saccolva, hogy a 32 magos M1X a GFXBench 4.0 Aztec benchmarkon 170 FPS feletti értéket produkálhat, ami akár meg is haladhatja a 171,3 FPS-t elérő GTX 3070 teljesítményét. A táblázat a 16 magos GPU-val szerelt chipet is feltünteti, a GTX 1650-et és a Radeon Pro 5500M-et lepipáló 110+ FPS értékkel.

Ez persze csak színtiszta találgatás, amit a videós a chip energiaigényére alapoz. Az Apple M1 GPU-ja ugyanis 8 maggal mindössze 10 wattot fogyaszt, s 78,1 FPS-re képes. Dave2D ebből vezette le, hogy a 16 magos változat valószínűleg 2X, a 32 magos pedig 4X olyan éhes lesz. Az FPS-számokat már ehhez arányosítva vázolta fel, szóval nem árt egy jó adag szkepticizmussal kezelni a kalkulációit.

Mindazonáltal izgalmas felvetés az izmos GPU az Apple hardverében, még úgy is, hogy a maces játékfelhozatal nem valami acélos. Hosszabb távon ugyanis mindenképp szükség lesz az ARM-alapú chipek grafikai fejlesztésére, hiszen a komolyabb munkára ajánlott asztali gépeibe az Apple továbbra is az Intel megoldásait szereli.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.