Hirdetés

Nem fogynak annyira jól az új iPhone-ok



|

Túlbecsülte a keresletet a méregdrága iPhone-ok iránt az Apple, nem fogynak jól az új modellek, és az Apple befektetői ennek nem örülnek.

Hirdetés

Egy ideje már sejtjük, hogy bajba került az Apple, és egyáltalán nem fogynak jól az új iPhone-ok. Pedig eleinte nagy sikert jósoltak az iPhone XS Maxnek, illetve mindenki arra számított, hogy az iPhone XR az utóbbi évek legnagyobb slágere lesz, tömegek vásárolják majd, és az új eladások több mint felét is kiteheti az "olcsó" iPhone. A jelek szerint azonban a túlzottan optimista elemzők és az Apple is nagyot csalódtak. 

Hirdetés

Az iparági források sorozatosan állnak elő az olyan jelentésekkel, amelyek alapján egymás után kétszer is drámai mértékben csökkentette az új iPhone-ok gyártását az Apple, illetve rendeléseket is visszamondott. A beszállítók egy része hatalmas bajba került, ugyanis az árbevételének nagyja az Apple-től érkezett volna. Mindennek a hatására számos cég padlót fogott a tőzsdén is. 

Lehet még ennél is rosszabb? Állítólag igen. A Wall Street Journal megbízható belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az Apple mindhárom új iPhone gyártását alaposan visszavette, tehát nem igazak az eddigi hírek, amelyek szerint a XS és a XS Max iránti kereslet rendben van. 

A legnagyobb gond azonban valóban az iPhone XR iránti kereslettel van. A beszállítók nagyjából 70 millió modellt kellett volna kiszolgáljanak szeptember és február között, de ennek a harmadát már most lemondta az Apple. Az iPhone XS és az iPhone XS Max iránti kereslet a nagyon magas vételár miatt úgy volt, hogy eleve alacsony lesz, de a jelek szerint még annyira sem népszerűek az újdonságok, mint azt az Apple várta. 

Sajnos azt már soha nem tudjuk meg, hogy mi az igazi és hivatalos helyzet, hiszen az Apple többé nem hozza nyilvánosságra a negyedéves készülékeladási adatokat. Ugyanakkor a szakértők szerint ez nem véletlen. 

A nagy visszalépésekre állítólag azért most kerül sor, mert az Apple most kapta meg a visszajelzéseket a kereskedőktől és a vásárlóktól, hogy még az ünnepek ellenére sem tört ki a nagy iPhone-vásárlási láz. Amíg persze kellően magas nyereséget termel az Apple, addig nincs nagy gond. A befektetők aggodalmát azért jelzi, hogy az Apple hónap elején rögzített értékhez képest közel 20 százalékkal csökkent a cég tőzsdei árfolyama. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.