Hirdetés

Alig vesznek DRAM-ot az emberek, több gyártó is csökkenti a termelését



|

A memóriák iránti keresleten is nyomot hagy a PC-s piac gyengélkedése.

Hirdetés

A pandémia lecsengése, az annak nyomán kilövő infláció és a mindezt megfejelő orosz-ukrán háború erős gyomrosokat vittek be a számítástechnikai eszközök iránti keresletnek, így lényegében az ipar minden szegmense szenved, beleértve az olyan hardvereket is, mint a videokártyák vagy a processzorok.

Nem különösebben meglepő hát, hogy ugyanez a helyzet a DRAM-piacon is, melynek bevételei már három egymást követő negyedévben csökkentek, miközben a közeljövő sem tűnik rózsásabbnak.

Hirdetés

Az ezzel kapcsolatos legfrissebb számokat a TrendForce elemzőcég szállította, amely szerint a 2023-as első negyedévben az összes nagy DRAM gyártó kevesebb bevételre tett szert, mint 2022 azonos időszakában, s ezzel együttesen 21,2%-os csökkenést sikerült összehozniuk. A legnagyobb visszaesést a harmadik helyezett SK hynix könyvelhette el, amelynek 31,7%-al zuhantak a bevételei, de a mezőnyt vezető Samsung sem lehet boldog a maga -24,7%-os eredményével.

A TrendForce ráadásul arra számít, hogy a piaci körülményeket figyelembe véve a következő negyedévben sem vált pozitívba a mérleg, amit a gyártók is osztanak, ezért a Samsung, a Micron és az SK hynix is a termelése visszafogása mellett döntöttek: az előbbi 77%-os, az utóbbi kettő 74%-os és 82%-os kapacitáskihasználtsággal folytatja a termelést.

Aki tehát most gondolkodik memória vásárlásán, annak érdemes lehet figyelni az árakat, a következő hónapok során ugyanis nem várható olyan fordulat a keresletben, ami felfelé hajtaná a számokat a DRAM-ok piacán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.