Hirdetés

Amerikával ellentétben Magyarországon drágulnak az Apple iPhone 12 mobilok



|

Az Apple iPhone 12 okostelefonok amerikai árai bár nem kedvezőek, azért vállalhatóak, azonban a magyarországi vételárak egészen hajmeresztőek idén, többek között a forintárfolyam miatt.

Hirdetés

Számítani lehetett rá, hogy az Apple tegnap bemutatott iPhone 12 és iPhone 12 Pro mobiljai miatt újra egymásnak esnek az iOS és az Android táborok pártolói, ráadásul olaj a tűzre, hogy az Apple környezetvédelmi okokra hivatkozva kivette a töltőt a dobozokból, miközben az amerikai árak igazából nem változtak, és a trendi 120 Hz-es kijelző elmaradt.

Az amerikai árakat nézve és minden figyelembe véve azonban nagyszerűnek ígérkezik ez a széria - a gond csak az, hogy a legtöbb helyen nem annyiba kerül, mint várnánk a bemutató során mutatott összegek alapján. 

Hirdetés

Azt már megszokhattuk, hogy Magyarország egyike azon piacoknak, ahol a legdrágábban lehet iPhone-hoz jutni. Idén különösen horrorisztikus összegekbe kerülnek az új Apple mobilok, többek között a forintárfolyam miatt. Az iPhone 12 mini és az iPhone 12 indulóárai 299 990 és 349 990 forint (az iPhone 12 minihez hasonlóan 699 dolláros iPhone 11 tavaly 289 990 forintba került), azonban ez a 64 GB-os modellekre érvényes, az pedig már tavaly sem volt vállalható a mobilpiacon, a prémium kategóriában pedig végképp nem. Vagyis aki nem szeretne hamar szorult helyzetbe kerülni, annak a 128 GB-os modellek javasoltak, 321 990 és 371 990 forintért. Ehhez hozzájön a töltő, ha nem kallódik egy jó minőségű a fiókban. 

Az iPhone 12 Pro és Pro Max már 128 GB-ról indítanak, de 439 990 és 479 990 forintos áraik nagyon magasak (az iPhone 11 esetében ugyanilyen, 999 és 1099 dolláros árak mellett ezek a verziók még 399 990 és 439 990 forintba kerültek - bár a 11 Pro esetében ez csak 64 GB-os kiadást jelentett). A legdrágább, 512 GB-os iPhone 12 Pro Max pedig 611 990 forintba kerül, míg az ugyanekkora tárhellyel bíró iPhone 11 Pro Max magyar ára 577 990 forint volt - még egyszer, az amerikai ár ennek a modellnek az esetében is változatlan maradt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.