Hirdetés

Apple vs. Epic - ki nyerte a gigászok harcát?

|

Egy évvel ezelőtt két titán csapott össze egymással, a most hirdetett ítélet pedig példaértékű lehet, és átrendezheti az IT-ipart.

Hirdetés

Lélegzet-visszafojtva figyelte az IT-ipar, hogyan alakul az Apple és az Epic pereskedése, amely nagyjából egy éve kezdődött, amikor is az Epic megkerülte az Apple alkalmazáson belüli App Store fizetőrendszerét, az Apple pedig erre hivatkozva kitiltotta a fejlesztőt platformjáról. A bírósági ítélet egészen rendhagyó, mert mindkét félnek jutott büntetés és igazságszolgáltatás egyaránt.

Az Epic 3,6 millió dollárt kell hogy fizessen az Apple-nek, mert 12 millió dollár bevételre tett szert az idő alatt, amíg megkerülte az Apple App Store rendszerét. Yvonne Gonzalez Rogers bíró döntése alapján az Apple-nek minden joga megvolt ezért arra, hogy kizárja rendszeréből az Epicet és a Fortnite játékot.

Hirdetés

Szintén az Epic ellen szól, hogy a bíróság elutasította azt a keresetét, hogy a monopolellenes törvény alapján az Apple-t komolyan megbüntessék és kötelezzék arra, hogy rendszerein lehetővé tegye alternatív alkalmazás-áruházak üzemeltetését és/vagy a sideloadingot (amikor közvetlenül telepíthető tetszőleges szoftver a készülékre). Az Epic által életre hívott Coalition for App Fairness szövetségnek célja ezt elérni, csak éppen több platformra kiterjesztve.

Ugyanakkor az Apple 2022-től kezdődően többé már nem büntethet azért appfejlesztőt, ha az egy (akár ingyenesen letölthető) alkalmazásán belül alternatív fizetési módot is felajánl: például direkt online banki vásárlást, PayPalt stb.

E tranzakcióknál az Apple elesik a 30 százalékos jutaléktól. A tavalyi évben az appon belüli vásárlásokból az Apple 19 milliárd dollár bevételhez jutott, ami így akár 6,3 milliárddal is csökkenhet. Szintén hasonló döntést hoztak nemrég a dél-koreai törvényhozók, és már Európában is vizsgálják az Apple és a Google jutalékrendszerét.

Az Epic vezetése elégedetlen az ítélettel. Meglátásuk szerint a szabadságharcként aposztrofált fellépés így teljes kudarc, ezért már be is jelentették, hogy fellebbeznek, és folytatják a harcot az elnyomó, monopolhelyzetüket kihasználó alkalmazásboltok ellen, méghozzá "több milliárd felhasználó érdekében". Ezzel párhuzamosan Apple sem elégedett, ők is fellebbeztek, ennek megalapozottságáról novemberben dönthet a bíróság, és ha a cégnek kedvező határozat születik, akkor biztosan elmarad az App Store december 9-re előírt "felszabadítása". Mindezeken felül pedig a Google is kártérítést követel az Epictől.

Olvassátok el, hogy szerkesztőink és a megkérdezett szakemberek mit gondolnak az ügyről. 

Erdős Márton, PC World főszerkesztő

Reményeim szerint az ítélet jó irányba mozdítja el az iparágat. Az Apple anyagilag minimálisan fogja megérezni, hogy 2022-től legálisan megkerülhető az App Store fizetőrendszere a letöltött alkalmazásokon belül, de ez komolyabb változások előszele csupán. Az Epic ugyanakkor hiába tűnik óriásnak a Tencenttel a háta mögött, vagy kevésbé arrogánsan és kevésbé radikális változtatásokat követel, vagy több platformról is ki lesz tiltva, ami miatt óriási pénzektől esik majd el.

A nagy dilemma, hogy vajon a platformot és a hardvert fejlesztő cég (az Apple) valóban köteles-e megnyitni ökoszisztémáját és "ingyenesen" üzemeltetett alkalmazásboltját.

Ezzel tulajdonképpen lemond a vásárlások utáni részesedéséről (30%), amire hivatkozva mondhatja akár azt is, hogy drágábbak lesznek eszközei és fizetős lesz az operációs rendszer is (vagy annak nagyobb frissítései). Én inkább afelé hajlok, hogy egy platform legyen nyitott, az Apple pedig felejtse el a sértődöttségét, és kínáljon versenyképes, vonzó fizetési rendszert a fejlesztők számára (alternatív alkalmazás-áruházról és sideloadolt appokról senki ne álmodjon). Mondjuk az első lépés az lehetne, hogy a 30 százalékos sápon enyhít valamelyest.

Erdei Patrik, GameStar Online főszerkesztő-helyettes

Az Epic Games az utóbbi néhány évben rákapcsolt, hogy megmutassa, ő a játékipar nagy megmentője, de ezt azért érdemes fenntartásokkal kezelni. Először a Steambe állt bele 2018-ban, elsősorban azzal támadva a Valve-et, hogy túl nagy sarcot vesz le, ezért létrehozta az Epic Games Store-t, amivel vastag költésekkel járó exkluzív megállapodásokon keresztül magához láncolt egy rakás játékot, amelyek jó része azóta sem elérhető más platformokon. Ezzel a fejlesztők annyiban nyertek, hogy pénzügyi kockázatot nem kellett vállalniuk, de nem kizárt, hogy Steamen még a 30 százalékos adózás után is többet kereshettek volna, mivel látható volt, hogy korábban más platformon (Microsoft Store, Epic stb.) exkluzív játékok is nagyot tudnak menni a fő PC-s piactéren, még évekkel a megjelenésük után is.

A játékosok ellenben egyértelműen veszítettek, elvették tőlük a döntés szabadságát. Az Apple elleni perben egyelőre annyit sikerült elérni, hogy iOS-re nem elérhető, macOS-en meg nem frissül a Fortnite, ami megint a játékosoknak árt, és egyáltalán nem biztos, hogy a végeredmény használni fog a szakmának.

Mikó Botond CEO - shapr3d

A teljes App Store, a mögötte dolgozó szerverstruktúra, a saját programozási nyelv, a hozzá tartozó fejlesztői eszközök, dokumentációk és az ehhez szükséges emberi munkaerő hatalmas költséget jelent az Apple számára. És ha mindez nem létezne, nem tudnánk mobilalkalmazásokat írni. Példaként itt a nagyon sikeres magyar startup, a Shapr3D; ez kizárólag iOS rendszeren fut, hiszen a Google nem kínál olyan eszközöket, amelyekkel megvalósítható az ő szolgáltatásuk.

Magyarán a szoftverfejlesztő cégek zseniális szoftvereket alkotnak, az eszközöket viszont az Apple adja ehhez az alkotáshoz.

Mindehhez hozzátartozik, hogy az alkalmazás-áruházak piacán lévő App Store/Play Store doupóliumban, ahol az Apple bonyolítja le a piaci forgalom nagyobb részét, jelentős erőfölényben van az árszabás tekintetében. Az, hogy az alkalmazások eladásaiból, az alkalmazáson belüli vásárlásokból és előfizetésekből származó bevétel közel egyharmadát jogosan tartja-e meg az Apple jutalékként, nagy kérdés. Talán még nehezebb megválaszolni, hogy ki az, aki megmondhatja az Apple-nek, hogy a saját platformján kevesebb jutalékot számoljon fel, a jelenlegi helyzet azonban pont ezekre adhat választ.

Fábián Zoltán üzletfejlesztő - TimeTeam Hungary

Több síkon zajlik a háború. A jutalékokról megállapodást kötöttek, azt viszont nem tartotta be az Epic Games. Jogosan kell kifizetnie ezeket, és ezzel ki is zárta magát az Apple-világból. Egyelőre. Pénz beszél; majd meglátjuk, mennyire érdeke az Apple-nek levágni az aranytojást tojó tyúkok egyikét, de lehet, hogy ez kell a baromfiudvari rendfenntartásához. Másik fronton az Apple jogosan védi nagy precizitással összerakott, ám a biztonság és megbízhatóság érdekében zárt ökoszisztémáját, így nem engedi meg, hogy platformján a játékfejlesztők más fizetési megoldásokra is felhívják ügyfeleik figyelmét - itt a bíróság az Apple ellen ítélt. A legmagasabb szinten viszont még nem dőlt el a háború: melyik márka lesz a jobb fej a felhasználók szemében? Nekik kell eldönteniük, hogy megéri-e váltani, új platformokat kipróbálni.

Ez jellemzően vagy a lázadó kisebbség útja, vagy a játékfejlesztőknek nagyon sok időbe és pénzbe telik egy új, vonzó ökoszisztémát felépíteniük. Ha sikerül kellő súlyú támogatókat találni, megoldható. Vagy mindkét fél belátja, hogy együtt eredményesebbek, és a felhasználók is jobban járhatnak. Bízzunk benne, hogy erre megy ki a játék.

Ha tetszett a cikk, akkor érdemes megvenned a 2021/10-es PC World magazint, ugyanis telepakoltuk hasznos és érdekes tartalmakkal, ráadásul szoftverek és PC-s teljes játék járnak hozzá ajándékba. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.