Hirdetés

Asus ZenBook Flip 13 teszt - észszerű hibrid



|

Trendi, ha kevés a port és irreálisan vékony egy laptop? Lehet, de nem praktikus. Az Asus új flipjénél ezeket a hibákat nem követték el, sőt, a gép akkor sem törik ketté, ha kifordítod a kijelzőjét.

Hirdetés

Amikor először megjelentek a piacon, sokan a notebookok következő evolúciós lépcsőfokának látták az így vagy úgy táblagéppé alakítható laptopokat, ám idővel bebizonyosodott, hogy erről szó sincs, a hagyományos notebook és a hibrid mobil PC szépen megélnek egymás mellett.

Az Asus már a sokadik generációs Flip gépénél tart, és ez a tapasztalat az UX363-as jelölésű modellen nagyon jól megfigyelhető, de azért mi találtunk néhány kellemetlen részletet az amúgy nagyon szép gépen.

 

Hirdetés

Minden egyben

Kifejezetten vékony, elegáns, prémium gép a ZenBook Flip 13: a maga 13,9 mm-es vastagságával már első kézbefogásra is vonzó. Az 1,3 kg is csábító, aminél persze létezik könnyebb ultrabook, ám ebben a Flip 13-ban egy 67 Wh-s akkumulátor rejtőzik, ami véleményünk szerint fontosabb, mint 1-2 mm, vagy 100-200 gramm extra.

A gépház teljes egészében alumíniumból készült, a kijelzőt pedig strapabíró üveg borítja, így nem is meglepő, hogy a Flip 13 kifejezetten masszív, nem recseg-ropog, nem hajlik.

Legalábbis ez igaz a gép felső részére - az alsó kevésbé masszív, de azért nem is olyan rossz a helyzet, hogy túlzottan panaszkodnunk kéne. Gépelésnél például nem süllyed be a tasztatúra középen sem, tehát a felhasználói élményt nem rontja el.

A visszafogott Asus felirattal díszített felső részt mágnes tartja össze az alsó résszel, de egykézzel is könnyedén nyitható a Flip 13. A zsanér az ErgoLift 360-fokos verziója, normál notebook-módban használva egy kicsit megemeli a gép alsó részét, ami a gépeléshez ideális. Ahogy hajtod tovább a kijelzőt, a zsanérok úgy fordulnak ki és engedik teljesen a gép alsó részéig hajtani a kijelzőt.

A végállásban, tehát tablet módban teljesen összeér az alsó borítás és a fedlap, ám amikor elengeded a kijelzőt, annak felső sarkai egy pár millimétert visszaugranak és rugalmasan "lebegnek" az alsó borítás felett. Ez apróság csupán, ám nagyon bosszantó apróság tud lenni például a stylus használatakor, amit egyébként figyelmesen a dobozba csomagolt az Asus.

A gép kétoldalán nagyon bőkezűen mérték a portokat. A két Thunderbolt 3 alkalmas töltésre, videokimenetre és természetesen adatátvitelre is, ám ha épp nincsen nálad Type-C csatlakozó, egy normál Type-A USB 3.2 Gen1 (USB 3.0) portot is kapsz. Szintén roppant figyelmes, hogy egy HDMI kimenet is felfért oldalra, aminek jó hasznát fogod venni. Itt azonban véget is érnek a portok, a ki/bekapcsoló gombon kívül semmi egyebet nem kapsz. Igazán örültünk volna egy SD vagy mSD kártyaolvasónak és a jack csatlakozó is praktikus - ez utóbbit egy Type-C-Jack átalakítóval biztosítja az Asus.

A billentyűzet a viszonylag kisméretű, 13,3 colos méret ellenére kellemesen elrendezett, nincsenek összezsúfolt, osztott gombok, pedig a lapugrás és egyéb vezérlőgombok a jobb szélre kerültek vertikális elrendezésben. A trükk az, hogy széltől-szélig tart a háttérvilágításos, magyar kiosztású klaviatúra, valamint a gombsapkák egy kicsit kisebbek az átlagosnál.

Használat közben nem éreztük, hogy ez bántóan rossz ötlet lett volna a mérnökök részéről, a gépelés kevés hibával és könnyen ment. A touchpad meglepően széles, amire olyan nagy szükség nincsen egy ekkora gépnél, azonban kapsz NumPad funkciót, vagyis egyetlen érintés és a touchpad numerikus érintőbillentyűzetté változik speciális háttérvilágítással.

A 13,3 colos kijelző természetesen érintésérzékeny és ennek megfelelően fényes felületű üveg védi. A képminőség csodás, a 100%-os sRGB garancia arra, hogy a színek a helyükön vannak és mi a háttérvilágítás bántó foltosodását sem figyeltük meg. A fényerő megfelelő, bár kültéren, napos időben ennél sokkal többre lenne szükség a fényes felület miatt.

A kijelző körüli káva felső részében egy webkamera bújik meg, aminek érdekessége, hogy arcfelismerésre is képes, így a Windowsba való bejelentkezés egyszerű, gyors, biztonságos és kényelmes.

A hangzásban a Harman Kardon is segédkezett, még Dolby minősítés is belefért, de azért csodát ne várj, mert ultrabookhoz (hibridhez) mérten elég vékonyka, erőtlen a gép hangja.

 

Nem fogy ki a szuszból

A tesztre érkezett Flip 13 UX363JA modellben egy 10. generációs Intel Core i7-1065G7 CPU dolgozik, ami általános feladatokra bőségesen elegendő teljesítményt nyújt és kreatív, rajzolós, jegyzetelős, képszerkesztős munkáknál sem fog cserben hagyni. Ehhez 16 GB RAM és egy 512 GB-os NVMe SSD kapcsolódik. Előbbi elegendő hosszú távon is, komolyabb tervező, képszerkesztő munkákat is elvisel, viszont a 8 GB-os modellnél érdemes megfontolni, hogy a spórolás később nem korrigálható, ugyanis a RAM alaplapra forrasztott, nem bővíthető.

Mellesleg ez LPDDR4, vagyis alacsony fogyasztású. Az SSD kapacitása elegendő, ám a sebesség csak közepes, sőt, abból is az alsóbb régióba fér be: a 2,2 GB/s olvasás nem rossz, de az 1,1 GB/s szekvenciális írás egy 450 ezer forintos gépnél már kevés. A hálózatos szekcióban egyszem Intel Wi-Fi 6 vezérlőt tudunk megemlíteni (természetesen Bluetooth is van), vagyis sem LAN, sem pedig 4G/5G modem nincsen a Flip 13-ban.

Van viszont egy 67 Wh-s akkumulátor, amit a Type-C porton keresztül gyorsan és egyszerűen fel is tudsz tölteni. Ezzel a kiépítéssel tesztünkön több mint 5 órát bírta a gép terhelés mellett, mire 20%-ig csökkent a töltöttség. Ez - bár nem nyertes - de egészen jó eredmény, így ki merjük jelenteni, hogy egy 8-órás munkaidőt töltés nélkül is elketyeg a Flip 13, ha nem terheled túlságosan.

Verdikt

A teljes egészében alumínium borítású ZenBook Flip 13 külsejébe könnyű beleszeretni, abszolút prémium minőséget kapsz. A belső felépítéssel sincsen nagyobb gond, a Core i7 és a többi komponens is nagyjából megfelelő ezen az árszinten. Ugyanakkor 450 ezer forint magasságában a konkurencia is erős és bár itt a billentyűzet és a kijelző egészen jók, portokból is sokat kapsz, azért az instabil tablet-végállás, a közepesen lassú SSD, a kártyaolvasó, a 4G modem és az ujjlenyomat-olvasó hiánya fájó.

Asus ZenBook Flip 13

Ár: 442 900 Ft
A teljes egészében alumínium borítású ZenBook Flip 13 külsejébe könnyű beleszeretni, abszolút prémium minőséget kapsz.
  • Intel Core i7-1065G7 CPU
  • Intel Iris Plus Graphics iGPU
  • 16 GB RAM, 512 GB NVMe SSD
  • 13,3", FHD, fényes, 60 Hz, IPS érintőkijelző
  • 2×TB3, 1×USB 3.2 Gen1, HDMI
  • Intel Wi-Fi 6
  • Windows 10 Home
  • 67 Wh akkumulátor
  • Type-C PD-gyorstöltés
  • 4162 pont PCMark10
  • 1267 pont CineBench R20
  • 2211,2/1160,5 MB/s szekvenciális SSD olvasás/írás
  • 304 perc üzemidő
  • 13,9 mm vastagság, 1,3 kg
PRO
  • alumínium ház
  • jó kijelző és billentyűzet
  • Core i7 CPU, 16 GB RAM
  • sok port
  • tartozék stylus
Kontra
  • tablet-végállás nem fix
  • lassú SSD
  • nincsen 4G modem
  • kártyaolvasó hiányzik
  • csak közepes üzemidő
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7230
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => Asus ZenBook Flip 13
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2020-11-06 11:55:57
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/hu/Laptops/For-Home/ZenBook/ZenBook-Flip-13-UX363/
    [gameinfo_tags] => Asus, ZenBook, Flip, UX363, notebook, hibrid, teszt, Intel, Core, stylus, laptop
    [gameinfo_url] => asus-zenbook-flip-13
    [gameinfo_pro] => alumínium ház
jó kijelző és billentyűzet
Core i7 CPU, 16 GB RAM
sok port
tartozék stylus
    [gameinfo_kontra] => tablet-végállás nem fix
lassú SSD
nincsen 4G modem
kártyaolvasó hiányzik
csak közepes üzemidő
    [gameinfo_data] => Intel Core i7-1065G7 CPU
Intel Iris Plus Graphics iGPU
16 GB RAM, 512 GB NVMe SSD
13,3", FHD, fényes, 60 Hz, IPS érintőkijelző
2×TB3, 1×USB 3.2 Gen1, HDMI
Intel Wi-Fi 6
Windows 10 Home
67 Wh akkumulátor
Type-C PD-gyorstöltés
4162 pont PCMark10
1267 pont CineBench R20
2211,2/1160,5 MB/s szekvenciális SSD olvasás/írás
304 perc üzemidő
13,9 mm vastagság, 1,3 kg
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 442 900
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A teljes egészében alumínium borítású ZenBook Flip 13 külsejébe könnyű beleszeretni, abszolút prémium minőséget kapsz.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-zenbook-flip-13-7230.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => alumínium ház
            [1] => jó kijelző és billentyűzet
            [2] => Core i7 CPU, 16 GB RAM
            [3] => sok port
            [4] => tartozék stylus
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => tablet-végállás nem fix
            [1] => lassú SSD
            [2] => nincsen 4G modem
            [3] => kártyaolvasó hiányzik
            [4] => csak közepes üzemidő
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.0
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    8

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.