Hirdetés

Átláthatóbb működést követel az Európai Bizottság a Google keresőjétől



|

A szervezet szerint a cégnek tisztáznia kell, hogy miként rangsorolja a találatokat.

Hirdetés

Az Európai Unió szabályozó hatóságai még júniusban kezdtek vizsgálódni a Google körül, amiért a vállalat a gyanú szerint korlátozza a versenyt a digitális reklámpiacon. A trösztellenes eljárást nemrég egy hivatalos felszólítás is követte, amely az átláthatóságot kéri számon a keresőóriáson.

Az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózatban részt vevő hatóságok, élükön a holland Fogyasztóvédelmi és Piacfelügyeleti Hatósággal, valamint a belga Gazdaságfelügyeleti Főigazgatósággal közös levélben kérik a Google-t, hogy működjön átláthatóbban, összhangban az uniós jogszabályokkal.

Hirdetés

"A fogyasztóknak tudniuk kell, hogy a Google keresőmotorja miként rangsorolja a találatokat, s hogy a kifizetések miként befolyásolják a találati sorrendet."

- áll az Európai Bizottság közleményében.

A felszólítás továbbá azt is követeli, hogy a repülőjegyek és a szálláshelyek Google-ben feltüntetett árai a végleges összegeket tükrözzék, amennyire az előzetesen kiszámítható az adók és az egyéb díjak figyelembe vételével.   

A Bizottság ezek mellett arra kéri a Google-t, hogy vizsgálja felül a Play Áruház irányelveit, mivel a fogyasztóvédelmi hálózattal arra jutottak, hogy bizonyos esetekben komoly egyenlőtlenség tátong a kereskedő és a fogyasztók jogai között az alkalmazásboltban, méghozzá az utóbbiak kárára. A közlemény szerint a Google további feladata, hogy a jelenleginél gyorsabban távolítsa el a fogyasztói jogokat sértő tartalmakat.

A felszólítás újabb adalék a keresőóriás pechsorozatához. Nemrég a francia versenyhatóság 500 millió euróra büntette a vállalatot egy korábbi határozat semmibe vételéért, melynek értelmében a Google-nek kárpótolnia kellett volna a hírszolgáltatókat az anyagaik újbóli közléséért. A franciák ezek után egy újabb ütést is bevittek, 220 millió eurós bírsággal sújtva a céget a versenyellenes reklámpiaci gyakorlata miatt.

Európán túl azonban az USA-ban sem rózsásabb a Google helyzete: nemrég 37 állam perelte be a vállalatot a Play Áruház irányelveit sérelmezve, Joe Biden elnök pedig rendeletben üzent hadat a monopolhelyzetben lévő vállalatok ellen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.