Hirdetés

Augusztus 20-án érkezhet a végleges Android P



|

Természetesen az új rendszer hivatalos neve is kiderül végre a megjelenésekor.

Hirdetés

Az Android 7.0 Nougat érkezésével 2016-ban a Google egy új éves menetrendet vezetett be, amelynek keretében minden augusztusban kiadja az új Android végleges verzióját. Evan Blass egy igen megbízható szivárogtató, és nemrég azt üzente, hogy karikázzuk be az augusztus 20-át a naptárban. Ekkor jön ugyanis az Android 9.0 P. 

Hirdetés

Értelemszerűen a Google hivatalosan még nem árulta el a megjelenés dátumát, ugyanakkor az augusztus 20. azért is logikus, mert a Nougat augusztus 22-én, az Oreo augusztus 21-én jelent meg. A hivatalos névről még mindig nincs hír, ugyanakkor a Huawei szivárogtatása szerint Android Pistachio néven érkezik az új rendszer. Lehetséges jelölt még a Pumpkin Pie és a Pie is. 

Az Android P újdonságai közé tartozik majd az adaptív akkumulátor és fényerő, illetve a gesztusalapú navigációs rendszer és az új képernyőforgatás gomb. A digitális egészségre is kiemelt figyelmet fordít a Google. 

Az új Androidot elsőként a Pixelek kapják majd meg, azután pedig a bétát támogató készülékek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.