Hirdetés

Az a hír terjed, hogy a Földbe csapódhat egy aszteroida októberben, de mi lehet igaz ebből?



|

Vészjósló hírek kaptak szárnyra az elmúlt napokban a szem elől tévesztett 2007 FT3 nevű aszteroidával kapcsolatban.

Hirdetés

Időről időre olyan rémhírek járják be az internetet, amik a világ pusztulásával, apokalipszissel, vagy éppen egy veszélyes aszteroida potenciális becsapódásával riogatják az embereket. Az elmúlt napokban sem volt ez másképp, amikor is olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint egy a még NASA által szem előtt tévesztett aszteroida csapódhat a Földbe 2024 októberében, ami 2,6 milliárd tonna TNT felrobbantásával lenne egyenértékű. De mennyi ebből az igazság?

A hírek persze nem teljesen alaptalanok, hiszen a 2007 FT3 névre keresztelt égitest valóban létezik, még 2007-ben azonosították, azonban 1,2 nap után eltűnt a NASA műszerei elől, ezután pedig már nem találták az égbolton. Azonban még ennek ellenére is, a kutatóknak sikerült meghatározniuk a 314 méter átmérőjű aszteroida mozgásának 14 pontját, ami további számításokat tett lehetővé.

Így tudták kiszámolni többek között azt is, hogy mennyi az esélye annak, hogy valóban a Földbe csapódjon az égitest.

Hirdetés

Ezek alapján pedig arra jutottak, hogy ennek esélye csupán 0,0000087 százalék, így tényleges ok egyáltalán nincs az aggodalomra.

Jelen állás szerint a csillagászok körülbelül 100 évre előre tudják prognosztizálni a már azonosított objektumok pályáját, és ezek alapján per pillanat egy olyan égitest sincs radar alatt, ami ténylegesen veszélyt jelentene.

A 2007 FT3 körüli hírekre reagálva pedig NASA is megerősítette, hogy ezek teljesen alaptalanok, ugyanis nincsen veszély a láthatáron. Amennyiben a jövőben pedig ismételten sikerül rábukkanniuk az elveszett aszteroidára, pályájának mélyebb kivizsgálásával jó eséllyel már le is kerülhet majd a potenciálisan veszélyes objektumok listájáról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.