Hirdetés

Az Apple egyre elszántabban figyeli majd a meztelen fotókat, de ezt csak értünk teszi



|

Kiterjeszti az egyik biztonsági funkciót az iOS 17.2 operációs rendszer következő kiadása.

Hirdetés

Az Apple továbbra is gőzerővel dolgozik a szeptemberben megjelent iOS 17 kipofozásán, így nemrég befutott az operációs rendszer első nagyobb frissítése a több változtatást is tartogató iOS 17.1 képében, a bétatesztelők pedig időközben már a következő kövérebb csomagot, az iOS 17.2-t gyűrhetik.

Ennek köszönhetően már tudjuk, hogy az egészen az iPhone Xs/Xr-szériáig telepíthető frissítés egy hasznos fordító funkciót hoz magával, most pedig kiderül, hogy a biztonság terén is rálicitál majd a korábbi kiadásokra.

A 9to5Mac szerint ugyanis az iOS 17.2 ki fogja terjeszteni a Kommunikációbiztonságot, amelyet a különböző csatornákon érkező kényes és kifogásolható, vagyis pucérságot tartalmazó fotók és videók automatikus kiszűrését szolgálja.

Hirdetés

Az iOS 17-tel debütált megoldás eddig az Üzeneteket, az AirDropot, a FaceTime-ot, valamint a Telefon alkalmazás kontakposztereit, a rendszerszintű fotóválasztót és a külső appokat monitorozta, az iOS 17.2-ben pedig két további területtel bővül a repertoár.

Az egyik az iMessage-matricáké, az iOS 17-ben ugyanis már teljesen egyedi matricákat is készíthetünk, így megvan az esélye, hogy valaki ezt kihasználva küld pucérságot ábrázoló anyagokat. A másik pedig a szintén az iOS 17-tel bevezetett kontaktposztereket érinti, amelyek esetében már nemcsak a Telefon alkalmazásban, hanem magában a Kontaktok appban is aktív lesz a szenzitív képek elleni védelem.

Fontos megjegyezni, hogy a szűrés nem automatikus, csak akkor lép működésbe, ha mi is akarjuk. Ehhez a Beállítások > Adatvédelem és biztonság > Figyelmeztetés érzékeny tartalomra utat kell bejárnunk, az így megjelenő almenüben pedig a funkció bekapcsolását követően akár egyenként is konfigurálhatjuk, hogy mely helyeken legyen aktív a pucérság elleni védelem.

Az iOS 17.2 bétatesztje csak nemrég indult el, így a nyilvános megjelenés még odébb lehet, de valószínűleg  még az idei évben sor kerül rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.