Hirdetés

Az Apple legendás dizájnere tervezheti meg az OpenAI saját mobilját



|

A ChatGPT képességeire építhet "a mesterséges intelligencia iPhone-ja".

Hirdetés

A brit születésű Jony Ive az Apple vezető dizájnereként lett világhírű, ahol olyan sikertermékek megjelenésért felelt, mint az iMac, az iPod és természetesen a 2007-ben piacra dobott iPhone. Ive egészen 2019-ig vállalt részt a cupertinóiaknál folyó munkában, mostanság viszont már egy saját cég, a LoveFrom élén igyekszik kamatoztatni a kreativitását.

A legfrissebb hírek szerint könnyen lehet, hogy Ive hamarosan ismét egy mobiltelefont fog tervezni, ám ezúttal nem az Apple, hanem a ChatGPT mögött álló OpenAI számára.

Hirdetés

A The Financial Times jelentése alapján ugyanis Ive a mesterséges intelligencia egyik kortárs úttörőjének számító vállalattal, valamint a befektetési óriás japán Softbankkel folytat egyeztetéseket egy új, MI-n alapuló okostelefon létrehozásáról. Ha hihetünk a beszámolónak, a tárgyalások már előrehaladott fázisban vannak, és Jony Ive mellett az OpenAI-vezér Sam Altman, a Softbank részéről pedig Masayoshi Son vesz részt rajtuk.

Az OpenAI első fogyasztói eszközét "a mesterséges intelligencia iPhone-jaként" említi a cikk, a projekt pedig akár több mint 1 milliárd dolláros támogatást kaphat a japánoktól. A Financial Times szerint ugyanakkor még hónapokba is beletelhet, mire hivatalosan is bejelentik az együttműködést, már ha valóban sikerült nyélbe ütni az üzletet.

A sajtó kérdésére az OpenAI és a SoftBank nem kommentálták a hírt, Jony Ive pedig nem volt elérhető, így egyelőre nem nyert megerősítést az MI-iPhone érkezése. Amennyiben valóban kapunk egy ilyen telefont, akkor a ChatGPT mellett valószínűleg a DALL-E képgenerátor sem fog hiányozni az eszközről, amely exkluzív előnyöket is kínálhat az említett szolgáltatásokhoz.

Ive és a LoveFrom dizájnjával megtámogatva ez akár egy sikeres recept is lehet, az OpenAI-nak azonban oda is kell tennie magát, ha az erősen túltelített, 10 éves mélyponton vergődő mobilos piacon akar nagyot gurítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.