Hirdetés

Az étkezési szokásainkkal is szeretne tisztában lenni az Amazon



|

Ha már úgy is mindent tudnak rólunk, ugyan miért lenne baj, ha az étkezésünkbe is beleszólnának?

Hirdetés

Újabb fantasztikus innovációval rukkolt elő az Amazon, akik rendkívül kreatívak, ha arról van szó, hogy milyen módon gyűjthetnének még be egy kis információt a velük kapcsolatban álló felhasználókról. Miután a cég már rendelkezik egy halom arccal, ujjlenyomattal, hangmintával és milliók életterének komplett tervrajzával, most az étkezési szokásokban merülnének el.

Hirdetés

Az Insider értesülései szerint a házon belül csak Project Pulse-ként emlegett hűtő az Amazon személyzet nélküli boltjainak technológiáját használja majd, így szkenneli a tartalmát és ez alapján tesz javaslatokat arra, hogy mi kerüljön a bevásárlólistára, miből kellene többet, esetleg kevesebbet fogyasztania a tulajdonosnak, vagy akár értesítőt is küld, ha valamelyik termék szavatossági ideje hamarosan lejár.

Hasonlóan a saját márkás TV-hez, az Amazon most is gondolkozik azon, hogy nagyobb, a gyártásban rutinos kivitelezőket keres meg, hogy egy közreműködés keretein belül jöjjön létre a termék, így csökkentve az esélyét, hogy valami balul süljön el. Az Amazon ezzel a termékkel olyan cégekkel veszi fel a versenyt, mint az LG, a Samsung vagy az itthon kevésbé ismert, de Amerikában népszerű General Electric.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.