Hirdetés

Az EU nagyon komoly változásokat írna elő a mobilgyártók számára



|

Strapabíróbb akkumulátort vagy könnyebb javíthatóságot írna elő a mobilokra az EU, továbbá az energiacímkékhez hasonló jelöléssel is ellátná az okostelefonokat.

Hirdetés

Az Egyesült Államok élesben prezentálta, hogy a mobilgyártókat kissé lökdösni kell ahhoz, hogy a környezetvédelmi szempontokhoz igazodva igyekezzenek megkönnyíteni a készülékek otthoni és külső szervizekben történő javítását. A Biden-kormány még tavaly adta ukázba az illetékes Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnak, hogy szigorítani kell az erre vonatkozó előírásokat, azóta pedig az Apple, a Samsung és a Google is elindította a helyi javítási programjait.

Az Európai Unió azonban még tovább menne, és egyértelmű kötelezettségeket róna a gyártókra annak érdekében, hogy az okostelefonok legalább 5 évig használatban maradhassanak, amivel komolyan csökkenthető lenne a készülékek karbonlábnyoma.

Az Európai Bizottság által közzétett tervezet előírná, hogy a mobilok gyártói legalább 5 éven át biztosítsanak cseredarabokat egy-egy modell 15 kulcsfontosságú alkatrészhez (pl. kijelző, SIM-tálca, akku) a profi szervizek számára, s amennyiben ezt nem tudják teljesíteni, kötelesek lennének olyan akkumulátorokkal felszerelni a készülékeket, amelyek csak 1000 töltési ciklus után esnek 80%-os kapacitásra. A regula nem vonatkozna a friss technológiának számító hajlítható mobilokra, illetve a speciális szempontok alapján készülő biztonság-orientált készülékekre.

Hirdetés

A tervezet másik érdekes pontja, hogy a háztartási eszközökön és a televíziókon is alkalmazott energiacímkékhez hasonló univerzális jelölést hozna létre az okostelefonok számára, melyek segítségével a vásárlók könnyedén áttekinthetnék, hogy az adott modell milyen várható akkuidőt és javíthatóságot biztosít, s hogy milyen védelmet nyújt a víz, a por és az esések ellen.

Ha minden a tervek szerint halad, az új előírásokat már az idei év vége előtt véglegesítheti a Bizottság, amelyet az EU rendes jogalkotási folyamata értelmében az Európai Parlamenttel és az Európai Tanáccsal folytatott konzultáció követ. Az Environmental Coalition on Standards (ECOS) nevű nemzetközi szervezet viszont máris kritizálja a tervezetet, mivel elégtelennek tartja a 15 cserealkatrészre szóló előírást, amely szerinte ebben a formában "szükségtelenül korlátozza" az otthoni javítást. Az ECOS emellett azt is nehezményezi, hogy a gyártók választhatnak az erősebb akku vagy a csereallkatrészek biztosítása között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.