Hirdetés

Az IBM elnöke szerint még évekig chiphiány lesz



|

Jim Whitehurst egy interjúban osztotta meg velünk előrejelzését.

Hirdetés

Sajnos nemcsak az egészségügyre és a mindennapi életre nézve jelent súlyos problémát a koronavírus, hanem számos iparág is nehéz helyzetbe került a világban tomboló járvány miatt. Az elmúlt időszak hatásai remekül érzékelhetők például a számítástechnikai piacon, hiszen az ellátói lánc akadozása már alapvetően elég kellemetlen, a megnövekedett kereslet pedig csak még tovább rontott a helyzeten, ennek pedig az lett a végeredménye, hogy súlyos készlethiány alakult ki több új műszaki cikk kapcsán is.

Hirdetés

Tekintve, hogy rengeteg alkatrész használ különböző félvezetőket, nyilván komoly problémát jelent ezek korlátozott száma, és nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben nem is igazán fog változni a helyzet. Korábban már az Nvidia és az Intel felől is hallhattunk baljós jövendöléseket, de nemrég az IBM elnöke, Jim Whitehurst a BBC-nek adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a chiphiány még néhány évig eltarthat.

Habár a koronavírus elleni oltások megjelenésének köszönhetően némileg javult a járványhelyzet, de ettől még a nem oldódik meg a probléma egyik percről a másikra. Whitehurst elmondása alapján elég nagy késés van egy technológia kifejlesztése, a gyártási folyamat, illetve a chip megjelenése között, viszont úgy véli, hogy az iparnak ki kell találnia, miként lehetne megoldani az újrahasznosítást, valamint kitolni a technológiák szavatosságát és az eszközök élettartamát a hiány megszüntetésének érdekében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.