Hirdetés

Az iPhone-t alázva árulta el a Google a Pixel 8 bemutatójának dátumát



|

Lassan itt az ősz, újra kiélezve az okostelefonos rivalizálást.

Hirdetés

Az Apple tegnap küldte ki az iPhone 15-széria hivatalos leleplezésének meghívóit, amelyből már tudjuk, hogy szeptember 12-én, közép-európai idő szerint este 7 órakor fognak bemutatkozni a legújabb almás mobilok.

Ez pedig a jelek szerint a Google kedvét is meghozta a cselekvésre, nemrég ugyanis a keresőóriás is beharangozta, hogy mikor kerül sor a következő Made by Google eseményre, amely egyebek mellett a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro mobilokat tartogatja a nagyközönségnek.

Hirdetés

A műsorra több mint egy hónap múlva, október 4-én, magyar idő szerint délután 4 órakor kerül sor, a vállalat pedig nem bírta ki, hogy ennek apropóján ne rúgjon bele egyet az Apple-be. A dátum ugyanis az alábbi videó társaságában került bejelentésre, amelyben az iPhone és Pixel egy szaunában lazulnak, az előbbi pedig arról panaszkodik a Google üdvöskéjének, hogy egyre nehezebbek számára a nagy bemutatók, mert a rivális telefonok csupa olyan trükköt tudnak, amiket ő nem.

Az eddigi szivárgások alapján a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro külsőre nagyrészt hasonlatosak lesznek a Pixel 7-szériához, viszont nagyobb teljesítményt (Tensor G3 processzor) és jobb kamerát (50 MP-es Samsung ISOCELL GN2 szenzor) kínálnak majd, 6,17 illetve 6,32 hüvelykes kijelzővel, valamint 24 és 27W-os maximális gyorstöltéssel.

A telefonokon túl a Made by Google-esemény jó eséllyel a Pixel Watch okosórák második generációját is elhozza, és az sem kizárt, hogy új Pixel Buds-fülesek is színre lépnek.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.