Hirdetés

Az LMP inkább betiltaná a TikTokot az államigazgatásban, megjött a kormány válasza



|

Már hazánkban is felmerült, hogy nem feltétlenül jó ötlet az államigazgatás dolgozó esetében a tiktokozás.

Hirdetés

Nemrégiben az LMP benyújtott egy törvényjavaslatot, azt szerették volna elérni ezzel, hogy az önkormányzati és az államigazgatás dolgozóinak eszközeire ne lehessen telepíteni a TikTokot és a hozzá kapcsolód mobilos alkalmazásokat. A felvetés abszolút nem a semmiből jött, hiszen az Európai Bizottság még februárban megtiltotta dolgozóinak, hogy munkahelyi eszközeiken használják a TikTokot, az Egyesült Államokban pedig hol kisebb, hol nagyobb lendülettel folyamatosan próbálják betiltani az appot.

A TikTok ellen az az általános érv, hogy a mögötte álló kínai cég szoros kapcsolatban áll a kínai állammal, akik könnyedén megszerezhetik a felhasználók adatait. Magát az LMP törvényjavaslatát majd ősszel tárgyalhatják meg, de már most egyértelműnek tűnik a végkifejlet. 

Hirdetés

Kanász-Nagy Máténak, az LMP frakcióvezető-helyettesének írásbeli kérdéseire ugyanis egységes választ adott az összes megkérdezett minisztérium:

"A magyar kormány mindenkit arra buzdít, hogy a világhálót óvatossággal és tudatossággal kezeljék, de a konkrét ügyben a cenzúrát nem támogatja"

Ennek tükrében tehát nem számíthatunk arra, hogy a TikTok app esetleg a jövőben be lesz tiltva az államigazgatásban. Az LMP egyébként 18 év alatt mindenki számára korlátozná a TikTokot, mivel a párt véleménye szerint az app nem tudja megvédeni a felhasználókat a gyermekekre káros tartalmaktól. Ezt a javaslatot a kormánytöbbség már korábban elutasította. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.