Hirdetés

Az Nvidia fejese robotként szeretné folytatni a cégvezetést



|

Jen-Hsun Huang már 30 éve áll a cég élén, de a technológia segítségével még a többszörösét szeretné lehúzni.

Hirdetés

Az Nvidia története egészen 1993-ig nyúlik vissza, amikor is Jen-Hsun Huang, Chris Malachowsky és Curtis Priem megalapították a céget, amelyet azóta is a bőrkabátok elkötelezett rajongójaként számontartott Huang dirigál. A tajvani születésű elnök tehát már harminc éve vezeti a videokártyák mellett a mesterséges intelligenciában és a szuperszámítógépekben is nyomuló vállalatot, ám ha rajta múlik, még az út felénél sem jár.

Huang korábban az MSNBC-nek adott egy nagyobb interjút, amelyet csak nemrég tettek teljes hosszában megtekinthetővé, a mai GTC fejlesztői konferencia előfutáraként. A beszélgetés számos témát érintett, a végén pedig óhatatlanul szóba került, hogy a 60 éves vezető még meddig tervez a kormánynál maradni.

Hirdetés

Huang erre elmondta, hogy érzése szerint ténylegesen is hozzájárul az Nvidia működéséhez, és addig szeretné folytatni, amíg képes erre, ez pedig még sokáig eltarthat:

"…három vagy négy évtizedet mondanék. További négy évtized múlva pedig már robot leszek, és talán azután még lehúzok három-négy újabb évtizedet. Szóval remélhetőleg még nagyon sokáig élvezhetem ezt a munkát."

- mondta mosolyogva az elnök-vezérigazgató, aki tehát kifejezetten bízik benne, hogy a technológiai fejlődés új távlatokat nyit a karrierjében.

A beszélgetés komolyabb részében Huang arra is kitért, hogy a játékosoknak szerinte hálásnak kell lenniük azért, hogy az Nvidia már nem csak a GPU-k piacán nyomul, mivel a mesterséges intelligenciával és a fizikai szimulációkkal kapcsolatos kutatásaik tették lehetővé a sugárkövetés (ray tracing) fejlődését. A teljes interjú az alábbi videóban tekinthető meg:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.