Hirdetés

Az utcán szúrták le a 40 milliárd dollárt érő app fejlesztőjét



|

Bob Lee 43 éves volt, a rendőrség egyelőre még csak nem is sejti, ki követhette el a gyilkosságot.

Hirdetés

A Cash App nevű mobilfizetési applikációt még 2013-ban Square Cash néven indította el az 1979-es születésű Bob Lee cége, a Block Inc. Az app lehetővé tette, hogy a felhasználók azonnali tranzakciókkal utaljanak egymásnak pénzt, később pedig kibővítették tőzsdei és kriptovaluta-kereskedelmi funkciókkal is. 

A cég szépen muzsikált, 2021 végére már évi 70 millióra duzzadt a felhasználók száma, miközben 1,8 milliárd dolláros profitot termelt. Ennek fényében a cég értéke is folyamatosan emelkedett, jelenleg körülbelül 40 milliárd dollárra taksálják.

Hirdetés

A BBC számolt be róla, hogy ezen a héten kedden, azaz április 4-én rábukkantak a céget alapító Bob Lee-re, akit San Francisco egyik utcáján késeltek meg. A 43 éves cégvezető még életben volt, ám a mellkasán ejtett két késszúrás annyira súlyosnak bizonyult, hogy a kórházba szállítást követően már nem tudták megmenteni az életét.

A tech-világ egyik amerikai fellegvárának számító San Francisco vezetése az utóbbi időben komoly kritikákat kapott, mivel a nagyvárosban jelentősen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények. Összehasonlításként, míg az elmúlt két évben 56 gyilkosságot követtek el a metropoliszban, csak idén már 12 emberölés történt, ez időarányosan 20 százalékos emelkedésnek felel meg.

A helyi rendőrök ráadásul a keddi eset óta még csak gyanúsítottat sem találtak, aki feltehetően felelős lehet Bob Lee haláláért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.