Hirdetés

Bemutatkozott a Samsung saját generatív AI-ja



|

A vállalat dolgozóit és a felhasználókat is segíti majd a Gauss néven futó mesterséges intelligencia.

Hirdetés

Egyre zsúfoltabbá válik a mesterséges intelligenciára épülő szöveggenerátorok piaca, hiszen az úttörő ChatGPT után sorban a Microsoft Bing Chat, a Google Bard és nemrég az X-re (korábban Twitter) érkező xAI Grok is színre lépett.

A versengés pedig most egy újabb szereplővel bővül, méghozzá a Samsung képében, amely a kifejezetten az MI-nek szánt Samsung AI Forum 2023 nevű rendezvény keretében harangozta be a saját generatív modelljét, a Gausst.

Hirdetés

A koreai sajtó beszámolója alapján a híres 18-19. századi német matematikusról, Johann Carl Friedrich Gaussról elnevezett mesterséges intelligencia három elemből áll: a Gauss Language egy ChatGPT-szerű szöveggenerátor, a Gauss Code kifejezetten programozási feladatokat lát el, a Gauss Image pedig képeket hoz létre.

Az új mesterséges intelligencia első körben csak a Samsung saját alkalmazottai számára lesz elérhető az olyan feladatok megkönnyítésére, mint a szoftverfejlesztés és a tesztelés. Erről már májusban is hallani lehetett, amikor is felröppent a pletyka, hogy a céges titkok kiszivárgásától tartva a vállalat megtiltotta az OpenAI csevegőjének használatát, és egy saját megoldás kifejlesztésébe kezdett helyette.

A kezdeti korlátozás azonban nem jelenti, hogy a Gauss örökre házon belül ragad, sőt: a koreaiak azt ígérik, hogy idővel a fogyasztói eszközökbe is utat talál a modell, ahol a felhasználói élményt fogja fokozni az eszközvezérlés okosabbá tételével. Azt sajnos egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit takar, ahogyan az is rejtély, hogy melyik Samsung-termékben debütálhatnak az AI-képességek.

Kézenfekvőnek tűnhet, hogy végül a gyártó január-február környékén érkező csúcstelefonjain, a Galaxy S24-szérián lép először színre a házon belüli fejlesztésű mesterséges intelligencia, ám a vállalat nem volt hajlandó kommentálni az erre vonatkozó újságírói kérdéseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.