Hirdetés

Bill Gates is megkapta a koronavírus elleni oltást, remekül érzi magát



|

A Microsoft társalapítója a Twitteren számolt be az új fejleményről.

Hirdetés

Sajnos a koronavírus továbbra is komoly problémákat okoz világszerte, de némi reményre adhat okot, hogy már több olyan vakcina is készült, amelyek képesek lehetnek arra, hogy gátat szabjanak a járvány terjedésének. A világon rengetegen oltatták már be magukat, és nemrég a Microsoft egyik alapítója, illetve a vakcinák és orvosi kutatások nagy támogatója is élt ezzel a lehetőséggel.

A 65 éves Bill Gates a Twitteren osztotta meg követőivel, hogy az életkorával járó egyik pozitívum az, hogy jogosult a koronavírus-vakcinára, így a héten meg is kapta az első adagját belőle, és bizony remekül érzi magát.

Hirdetés

Emellett posztjában köszönetet mondott többek között azoknak a tudósoknak és egészségügyi dolgozóknak, akiknek hála sikerült eljutnunk eddig a pontig. A Microsoft társalapítója természetesen egy képet is mellékelt a szöveghez.

Bill Gates még a koronavírus-járvány első hulláma alatt került az összeesküvés-elméletekre fogékony emberek célkeresztjébe. Hol azzal a váddal illették, hogy tevőlegesen részt vett a Covid19 létrehozásában, és ennek eltitkolása miatt támogatja a vakcinafejlesztést, hol pedig azzal, hogy az általa is felkarolt oltási program csupán azt a célt szolgálja, hogy a nyomkövető nanochipeket juttassanak a lakosság szervezetébe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.